Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)
3-4. szám - II. Sikó Attila: Az árvédelmi gátak keresztmetszeti méreteiről
192 . Sikó Attila X az abszcissa, z az ordináta. Ha z — z a, x = 0, ha pedig z = z e, x = l. Ezen képlet alapján a szivárgási görbe, mely tulajdonképpen parabola, megszerkeszthető. Könnyen kimutatható az is, hogy a szárazfelőli rézsű a szivárgási görbének a kilépési pontban érintője: 111 = ctg a. dx dz Ez viszont azt jelenti, hogy a rézsűvonal a z tengelyre merőleges x tengelyhez a szög alatt hajlik. A tervező számára a szivárgási görbe ismerete nagyon fontos. A gát keresztmetszetének olyannak kell lennie, hogy határvonalát a szivárgási görbe a kilépési ponton kívül több pontban ne messe (valójában itt is érinti), vagy, ami ugyanaz: a szivárgási görbe legkisebb darabja se hagyja el a gát testét és haladjon a levegőben. Ez u. i. annyit jelentene, hogy a kilépési hely valójában a metszéspontba helyeződnék, és itt a gátkoronához, clZciZ cl legkisebb ellenállású helyhez közelebb következnének be a már tárgyalt és a gát épségét fenyegető jelenségek (kimosás, teljes átnedvesedés). Az ilyen eset tehát, amely leginkább padkás szelvényeknél fordul elő, Schaffernak szerint feltétlenül kerülendő! Padkás szelvényeinket a kereken 100 évre visszamenő és a külföldi tanulságokat is figyelembevevő tapasztalatok fejlesztették ki (24, 26). Az emelkedő árvízszintek erősebb gátakat követeltek. De nemcsak a gátak magasságát kellett növelni, hanem — talán méginkább — talpszélességüket is. Ugyanis mind a tapasztalat, mind az egyszerű okoskodás arra vezetett: minél szélesebb a gát alsó része, a szivárgási görbe annál hosszabb idő alatt fejlődik ki. Ha azonban — megtartva a tapasztalat által igazolt vízfelőli (1 : 3) és belső (1 : 2) rézsűket — a talpszélességét, azaz az eredeti trapézkeresztmetszet alapjának hosszúságát jelentősen megnöveljük, alaposan megnövekszik a koronaszélesség is: 10—20 méterre. Minthogy erre a nagy - koronaszélességre semilyen szempontból nincs szükség, viszont a beépítendő föld nagy tömege miatt igen költséges, a feleslegesnek látszó földtesteket padkák alkalmazásával lefaragták. A padkázással azonban óvatosan kell bánni: a szivárgási vonalnak semmiesetre sem szabad a belépési és kilépési hely között a gátprofilt metszenie. Az olyan padkázás, ahol ez fennáll, nemhogy hasznos volna, hanem ártalmas" a gát biztonsága szempontjából. Minthogy gátjaink szabványosítása a mult század 90-es éveiben történt, Schaffernak most tárgyalt dolgozata pedig 1915-ből való, önként adódik, hogy megvizsgáljuk padkás gátjainkat, vájjon nem lép-e ki keresztmetszetükből a szárazfelőli oldalon a Schaffernak-féle szivárgási görbe. A 2—6. ábrákon látható az eredmény, amely szerint a dunai alacsony-padkás szelvényeknél a szivárgási görbe kilép a szelvényből és ennek határvonalát több pontban metszi. Ellenkező a helyzet a magaspadkás tiszai szelvényeknél. Az alacsony padka tehát rossz. A tapasztalat megmutatta, hogy ilyen esetekben a szivárgás nem a gát lábánál, hanem valamely padkához tartozó rézsűben indul meg, és a víz a padkán kezd gyülekezni (főkép a vápában). Az ábrákba belerajzoltuk azt a trapézszelvényt is (szaggatva az elmaradt részen), amelyből a padkás.szelvény lett. Utólag megrajzolhatunk egy olyan szelvényt padkával vagy a nélkül, amelynél a szivárgási görbe sehol sincs levegőben, hanem mindenütt elegendő vastag földréteg takarja. A 7. ábrán egy tervezett szelvénybe rajzoltuk bele a Schaffernak-féle szivárgási vonalat, a 8. ábrán pedig egy módosított (keskenyebb korona) amerikai szelvénybe. Nincs semmi akadálya annak, hogy adott rézsűjű és területű szelvény esetében megkeressük azt az alakot, amelynek leghosszabb az alapja, és amelyben a szivárgási görbe elegendő biztonsággal (takarással) benne marad.
