Vízügyi Közlemények, 1949 (31. évfolyam)

1-2. szám - VI. Szemle

A folyómedrek vándorlátta 111 folyamszakaszok, amelyekben csak néhány sziget osztja meg a medret. (Ilyen a Közép-Duna Vác és Paks közt.) Ahhoz, hogy a mozgómedrű folyók természetét világosan lássuk, mindenek előtt völgyük kifejlődésének folyamatát kell ismernünk. A síkságra kiérő folyamnak nem lévén elegendő esése ahhoz, hogy hordalékát továbbítsa, a durva hordalékból lejtőt épít magának. Ennek a lejtőnek az előretolásával a torkolat felé haladva mind finomabb és finomabb anyagból épül fel a völgy, amelynek következésképpen mind kötöttebb is a talaja. A síksági szakasznak a felső részében — a durvábbszemű, laza anyagban — viszonylag nagyesésű és sekély medret vág a folyó, míg lefelé haladva a meder mélysége növekszik és az esése csökken. Az utóbbi azért is lehetséges, mert a fínomabbszemű hordalék továbbításához kevesebb energia, tehát kisebb esés is elegendő. (Példaképpen hasonlítsuk össze a Tisza Nagyszöllős körüli szakaszát a Szolnok alattival!) A folyóvíz az esésnek és a sebességnek megfelelő mértékben kezdi ki a partokat. Kanyarulatainak alakja más és más a szerint, hogy milyen a part anyagának ellenállása, és, hogy a partvonalhoz viszonyítva milyen szög alatt lép be a víz az egyes kanyarulatokba. Minden változás a lefelé következő kanyarulatra is kihat, ezért a természetben nincs két egyforma kanyarulat. Amint fentebb már említettük, a homorú partokról elmosott anyag legnagyobb része csak a közvetlenül csatlakozó zátonyig jut, ott lerakódik. A hordalék folyton cserélődik, d

e д. kanyarnla

ti visy.on

vok különbözőség

e miatt nem lehet megmondani, hogy egy-egy hordalékszem egyfolytában mekkora utat tesz meg és hogyan vándorol. Ha a kanyarulatok túlfejlődnek, vagy valamely kanyarulat alakja úgy módosul, hogy a meder a zátonynak irányul, a folyó a zátonyon át lerövidíti pályáját. Ott pedig, ahol a mederanyag ellenállása akadályozza egy-egy kanyarulat vándorlását, a hurkok átszakadnak. A medervándorlás a folyóvölgy felső, nagyobb esésű és lazább felépítésű szakaszán nem gyorsabb, mint lejjebb, mert a szélesebb, laposabb keresztszelvény fokozott súrlódása ellensúlyozza a nagyobb esés hatását. Ezen a szakaszon gyakoribb az egyenes, szigetekkel megosztott részlet. A folyó középső szakaszán sokszor gyorsabb a meder mozgása, mert itt közepesen ellenálló a völgy anyaga. Az alsó szakaszon lassúbb a hordalék és a meder vándorlása, mert a völgy anyaga tömörebb és ellenállóbb. A kanyarulatok tágassága k. b. egyforma mindhárom szakaszon, mert ha lefelé csökken is az esés, ezt bőven ellensúlyozza, hogy mélyebb a meder, vagyis az elragadó erő nem változik lényegesen. A folyó teljes hossza gyakorlatilag ugyancsak állandó, csak szűk határok közt változik, mert ha egyik helyen meg is növekszik egy-egy kanyarulat hossza, másutt ugyanakkor megrövidül valamelyik túlfejlődött kanyarulat. Az örökös játék okai között szerepel a vízhozam folytonos ingadozása is. Л kisvíz a kanyarulatok felső részét támadja meg, míg a támadási pont a hozam növekedésének megfelelően lejjebb és lejjebb tolódik (7. ábra), tehát minden hozam más és másként hat a meder alakulására. A nagyobb vizek nagy, lapos ívben haladnak, a kanyarulatok alsó részén támadnak és a zátonyok tetején rakják le a hordalékot. A folyó teljes hosszában, folytonosan változtatja a medrét. A kanyarulatok alakja örökösen változik, mert a víz romboló munkája sohasem szünetel. A vízállás növekedése, a part anyagának helyi változásai és ennek hatása a vonalozásra, fokozza a meder vándorlását. Helyileg folytonosan változik a meder a szerint, amint a vízhozam és a pillanatnyi hordalékszállítás módosul, de hosszabb szakaszokat tekintve az átlagos szelvényterület és az átlagos esés állandó. (Ez a megállapítás természetesen csak a természetes állapotában lévő, ill. szabályozása után egyensúlyba jutott mederre érvényes.)