Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)
1. szám - II. Mosonyi Emil: Hegyvidéki nagyobb víztározó medencék hidrológiai méretezése. (Második, befejező közlemény)
HEGYVIDÉKI VÍZTÁROZÓ MEDE ifCÉK 31 tározótérfogat szerint számítva) félig-áteresztő, mégpedig a kárpáti homokkő-övezetnek a vízáteresztőképesség tekintetében majdnem azonos jellegű vízgyűjtői táplálnák. Márpedig az erre mértékadó В egyenes tekinthető éppen a legmegbízhatóbban meghatározottnak. А В egyenes rögzítése szempontjából az 5, 3 és 6 jelű, azaz a pereosenyi (Ung), a dombói (Tarac) és a csernoholovai (Lyuta) szelvényre megállapított eredményeket vettem figyelembe. Az ábrán látható, hogy ebben az esetben a bolcárjai és terebesfejérpataki pont (Talabor: 4 és Felső-Tisza: 2) közvetlenül az egyenes alatt helyezkedik el. Minthogy kétség sem fér ahhoz, hogy a bolcárjai és terebesfejérpataki vízgyűjtők geológiai és egyébirányú felépítése teljesen hasonló a közrefogott Tarac völgyéhez és általában a Felső-Tisza egész jobboldali vízgyűjtőjéhez, az eltérést nem a geológiai és korábban felsorolt egyéb természetes tényezők különbségében, hanem más okokban kell keresnünk. De nyilvánvaló is, hogy a vízjárásban valami eltérésnek kell mutatkoznia, ha figyelembeve szük, hogy a Felső-Talabornak és a Fehér-Tiszának faúsztatást és tutajozást szolgáló tározómedencéi közül a vizsgált időszakban több működött és ezek a vízgyűjtőterület természetes vízjárásának szélsőségeit némiképen tompították. A kiegyenlítő hatás azonban természetesen csak igen kis mértékű lehet, mert ezek a tározók kis befogadóképességük következtében csak a hetes, illetve kisebb évszakos tározó mértékét érik el. A geológiai kérdések tárgyalása során már említettük, hogy a Visó vízgyűjtőjének számottevő hányada vízzáró kőzetekből felépített, azonban a Radnai havasok alpesi jellege következtében az onnan eredő vizek járása a félig-áteresztő jellegű vízgyűjtőknek megfelelően kiegyenlítettebb, és így csupán a Vasérvölgy tekintendő vízzáró szerkezetűnek. A fentiek figyelembevételével tehát természetesnek látszik, hogy a petrovabisztrai szelvényt jellemző 1 jelű pont а В egyenes fölé esik. A vízzáró kőzetekből felépített vízgyűjtőkre jellemző A egyenes meghatározása tekintetében nem állott annyi és olyan megbízható vízrajzi adat rendelkezésemre, mint a félig-áteresztők esetében. Az egyenes helyének megállapítására a legmegbízhatóbbnak tekinthető palotailvai szelvényt (Maros, 8 jelű pont) vettem kiindulásul. Az egyenes hajlását pedig a tokaji (11), a jádvölgyi (7) és az alsófancsali (9) pont helyzetének együttes mérlegelése szabta meg. Az Olt málnásfürdői szelvényéhez tartozó baloldali forrásvidék egy része — mint korábban már említettük — félig-áteresztő kőzetekből álló vízgyűjtőkről táplálkozik; ez a körülmény tehát megmagyarázza a málnásfürdői (10) jelű pontnak az A egyenes alatti elhelyezkedését. Ha valamely F vízgyűjtőterület olyan F A és F B részekből áll, amelyeknek egyike vízzáró, másika pedig félig áteresztő, akkor az egész területről táplálkozó szelvény rp tényezője közelítően a arányosságból számítható, amelyben (рл, illetve Цв a teljes F vízgyűjtőterülethez tartozó értékeket jelentik. Minthogy azonban a vízjárás tekintetében nein a vízgyűjtőterületek viszonya döntő, hanem a rész-vízgyűjtőkről szállított vízhozamoké, illetve vízmennyiségeké, helyesebb az utóbbiak arányát figyelembevenni minden olyan esetben, amikor a részvízgyűjtők csapadékviszonyai, s ennélfogva a vízszállítások lényegesen eltérőek. Eszerint (45') ( f = cf A U + (f B q B U + ÇB ahol ça és q B a rész-vízgyűjtőkről érkező középvízhozamok; vagy (45) ff A F a + (f B F B F (45") ( f = rfA FA Ь А + ( fB F в h B FA J'a + F в h в ahol h A és h B a rész-vízgyűjtőkhöz tartozó közepes évi csapadékmagasságot (többéves középértéket) joienti.
