Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)
2. szám - VI. Víziügyek a dunai államokban
226 VÍZIÜGYEK A DUNAI ÁLLAMOKBAN Az 1931. évi törvénnyel megállapított vízügyi programmot a második Csehszlovák köztársaság bizonyos változtatásokkal fogja végrehajtani. így a morva szénmedencét is be akarják kapcsolni a dunai, illetve oderai víziútba, figyelembe kell venniök a Csehországtól északra propagált Elba —Odera-csatorna tervét, az államhatárt képző Duna és Morva-folyó szabályozását, a Cseh- és Morvaország általános vízgazdálkodási tervében foglalt szempontokat, és végezetül a vízierők állami kezelésbe vételével előállott viszonyokat. Az ötéves terv keretében 1130 millió korona, azaz kereken HOO millió forint beruházásával számolnak, ami évi 160 millió forintot jelent. A terv keretében befejeződnék az Elba középső szakaszának ( Melnik — Jaromer) hajózhatóvá tétele és a Moldva középső szakaszán egy újabb nagy tárolómedence létesítése. A moldva— elbai víziúton (Prága —államhatár közötti szakasz) már csak a fenntartási munkálatokat kell ellátni, és sűríteni kell a kikötök és rakodók hálózatát. Az ötéves terv keretében újabb völgyzárógátak létesítését is tervezik, és terveiket már о megváltozott nemzetközi viszonyokhoz alkalmazzák. A vízerőművek további kiépítését sürgeti, hogy a szenet egyre jobban használják vegyészeti célokra, és a kivitelben is fontos szerepet kapott. Vízierőből Csehországban évi 2750 millió kWó energia termelhető, amely mennyiségből eddig 1/3 rész van kihasználva. A Duna—Odera- és Elba — Duna-csatorna munkálataiból az ötéves terv keretében csak a további előkészítő munkálatok elvégzését tervezik. Előtérben az előbbi áll. Az 1942. évi terv szerint a Duna - Odera hajózóút hossza Dévény és Мог. Ostrava közt 264 km (Koséiig 310 km), a leküzdendő szintkülönbség 218 m, a tervezett vízlépcsők száma 15. (11 hajózsilip 5 — 16 m szintkülönbséggel, és 4 hajóemelő 20 — 42 m emelési magassággal.) A keresztszelvény felső szélessége 45 m, a legnagyobb vízmélység 3,5 m, a hajózsilipek alapterülete 12x225 m, max. évi teljesítményük 13—15 millió tonna. Az építési költség 5600 millió forint. Noha a terv a középeurópai víziutakra elfogadott 1000 tonna teherbírású hajókra készül, számolnak vele, hogy a víziutat 740 és 675 tonnás hajók is nagymértékben fogják használni, mert ezek kisvíz idején akadálytalanul folytathatják útjukat a Dunán és az Oderán. A víziutak vontatási rendszerének megválasztásánál a közlekedés sűrűsége és az átlagos üzemi idő a döntő. A gépüzemű parti vontatás csak 5 millió tonna évi teljesítményen felül rentábilis. Mivel a csatorna kezdeti forgalmát évi 3 millió tonnára teszik, az első időben vontatógőzösök alkalmazásával kell számolni. A csehszlovák víziutak.