Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

2. szám - VI. Víziügyek a dunai államokban

222 VÍZIÜGYEK A DUNAI ÁLLAMOKBAN Rendes, 3000 kalóriás ellátáshoz 2 milliárd silling értékű behozatalra lenne szükség. Ezt a hatalmas terhet az osztrák nemzetgazdaság tartósan nem bírja. Ezért az újjáépítés legsürgősebb feladata a mezőgazdasági termelés 1937. évi színvonalának elérése. Meg kell szüntetni a háborús károkat, emelni kell a trágyaeröt, a vetésterületet, meg kell újítani a holt és eleven felszerelést, és gépesíteni a mezőgazdaságot. Azonban mindez nem elég, mert az utak, települések, ipari gócok újabb ós újabb területeket vonnak el a művelés elől. Feltétlenül szükséges, hogy a kormányzat a hiányzó és még elvesző területek helyett talajjavítások útján új területeket biztosítson. Mert, bár elképzelhető, hogy a külkereskedelem mérlegét az élelmiszerbehozatal ellenében történő ipari kivitellel számszerűleg helyreállítsák, ez közgazdaságilag nem célszerű. Élelmiszerre ugyanis sok olyan polgárnak van szüksége — alkalmazottak, tisztviselők, háziasszonyok, gyermekek, tanulók, betegek, munkanélküliek, nyugdíjasok —, akik semmiféle kiviteli cikket nem termelnek. Az élelmiszertermelés biztosítja a nép élet- és munkaerejét, és ugyanekkor nem von el a nélkülözhetetlen cikkek behozatalához szükséges csereértékeket. Nagy élelmiszerbehozatal esetén a gazdasági és politikai függetlenség kevésbbé biztosítható. A parasztság a közgazdaság széles rétegével van összeköttetésben; az ebből származó haszon élelmiszerbehozatal esetén elvész az állam részére. Azt a fényűzést, hogy a lakosságot külföldi élelemmel lássa el, csak igen gazdag és hatalmas ország engedheti meg magának, de az is csak időszakosan. A mezőgazdasági területek termelékenysége munka- és tőkebefektetéssel, sajnos, csak kismértékben fokozható. A mezőgazdasági termékek árának, a munkabéreknek és az iparcikkek árának aránya 2:3:4 arányban módosult, a belterjesség fokozása tehát — bizonyos határon túl — nem lehet gazdaságos. Ténylegesen új területeket kell tehát a termelésbe bekapcsolni. A 3000 kalóriás élelmiszeradag és 7,5 millió lakos figyelembevételével (a népszaporodást egyelőre figyelmen kívül hagyva), a kielégítő élelmiszerellátás biztosítása végett, a főtermények termésátlaga alapján, 920.000 Ла-ral kellene növelni a megművelt területet. Mivel a búza vetésterületét éghajlati okokból nem lehet a kívánatos mértékben kiterjeszteni, a ma hiányzó tápanyagmennyiség egy részét pedig belterjesebb művelés révén is fokozni lehet, a fenti területigény 500.000 ha-ra korlátozható. Kérdés, hogy rendelkezik-e Ausztria ekkora területtartalékkal? A feladat tisztázására 1945-től előkészítő munkálatokat indítottak meg a Tirolban végzett hasonló felvételek mintájára. Talajjavitási katasztert készítenek: 1. az árvíztől, hordalókelborítástól megvédhető területekről, 2. a rossz vízgazdálkodású (vizenyős vagy öntözésre szoruló) területekről, 3. a humusz lesodródása ellen megvédendő, a felszínüket borító kavics, vagy a tuskóés gyökérmaradványok eltávolításával megjavítható területekről, és 4. azokról, amelyek tagosítva jobban volnának használhatók. A nagyszabású felvétel — a korszerű kultúrmérnöki munka biztos alapja — előreláthatólag 1949-re fejeződik be. Addig csak becslésekre lehet támaszkodni. Ezek szerint 650.000 ha állana rendelkezésre (500.000 ha vízrendezésre szorul és 150.000 ha öntözendő), ami az ország összesen 4,300.000 ha művelhető földjének 15%-a. Egy nagyarányú országos talajjavítási munkaterv végrehajtása tehát annyit jelentene, mintha Ausztria területét egy tizedik szövetségi állam területével növelnék meg! (Lásd az I. táblázatot.) Az újonnan a termelésbe bevonandó föld bátran felér egy új szövetségi állammal. Azonban még ennek a területnek a bevonásával sem érhető el, hogy a gabonatermelés elegendő legyen. A víztől elhódítandó 500.000 ha területen 554.000 vágón élelmiszer lenne termelhető, amely 2 millió ember kenyér- ós 3 millió ember burgonyaellátását fedezné, és terhére az állatállomány 500.000 tehénnel és 100.000 disznóval lenne szaporítható. Világos tehát, hogy a háború alatt abbamaradt talajjavitási munkákat ismét meg kell kezdeni. A kultúrmérnöki munkálatok megindulásától, 1868-tól 1937-ig Ausztriában 110.000 liaon végeztek vízrendezést (jobbára alagcsövezést), 1919-ig évente átlag 1600 haon, 1919-től évente 3300 haon. (Az első világháború után a talajjavítás ütemét lényegesen fokozták, mert a magyar búzát — a monarchia szétbomlása miatt — most már drágán, vámkülföldről, voltak kénytelenek beszerezni.) •