Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

2. szám - II. Dr. Mosonyi Emil: Magyarország vizeiről

MAGYARORSZÁG VÍZEROI 171 semmiképen sem járulna hozzá vízerőkészletünk végleges és helyes megítéléséhez. Nyilvánvaló tehát, hogy e célból az egész országterület elméleti vízerőkészletének teljes — és nem szakaszos — kimutatására van elsősorban szükség. Ebből azután különböző megfontolásokkal eléggé határozottan megállapítható a műszaki hasznosítás lehetőségének határa. A legkedvezőbb vízerőlehetőségek száma, és a kihasználások révén előállítható teljesítmények, ill. termelhető energiák azonban már nem állapíthatók meg egyértelműen. Ugyanis a tervező felfogásától, a mindenkori energiaszükséglettől és gazdasági helyzettől, továbbá az egyéb vízgazdálkodási érdekek egyidejű kielégítésének követelményétől függ, hogy a műszakilag hasznosítható vízerőkészletet milyen lépcsőbeosztással és milyen sorrendben célszerű kihasználni, é3 mely vízlépcsők sorozhatok a legkedvezőbbek, leggazdaságosabbak közé. Egy kimutatás akkor értékes és csak akkor használható fel statisztikai összehasonlítások céljára, ha előrebocsátjuk mindazokat a feltételeket, amelyeknek alapulvételével készült, még akkor is, ha a feltételek némelyike az összehasonlítás pontatlanságára, sőt hiányaira vet fényt. Amint már a fentiekből is kitűnik, Magyarország elméleti vízerőkészletének részletes és korszerű kimutatása pusztán az irodalomban és kézírásos gyűjteményekben rendelkezésre álló adatok alapján nem készíthető el kielégítő módon. Evégből számos kiegészítő felvételre, vízrajzi mérésre és új adatanyagra van szükség. Minthogy azonban a munkák végrehajtása, különösképen pedig a vízjárástól függő, és így nem siettethető vízhozammérések hosszabb időt vehetnek igénybe, nem látszott célszerűnek vizerőkészletünk kimutatásával mindezek l>efejeztéig várni. Ugy véltük, hogy helyesebb a kérdést mielőbb feltárni mind az újjáépítés tekintetében mértékadó műszaki és gazdasági körök, mind a közvélemény előtt. (Megjegyzem, hogy a legszükségesebb vízrajzi mérések és adatgyűjtés érdekében már 1945 nyarán a Vízrajzi Intézethez fordultunk, és az Intézet a rendkívüli nehézségek ellenére, már eddig is igen figyelemreméltó munkát végzett e téren.) A fentiekből következik, hogy vízerőkészletünknek e tanulmányban közölt kimutatása bizonyos szempontból, és egyes vízrendszerekre vonatkozólag, közelítőnek tekintendő. A nagyobb folyók, különösképen a Duna és a Tisza esetében kielégítően pontos adatok álltak rendelkezésemre, jelentékenyebb hibalehetőségekkel inkább csak a kisebb vízfolyások vízerőkészletének meghatározásában kell számolni. Az ország egész területére vonatkozó végeredményt természetesen ezek a hibák alig befolyásolják, mert hiszen a Duna és a Tisza együttes elméleti vízerőkészlete az egész ország vízerőkincsének mintegy 75%-át teszi. Megbízható adatok hiányában figyelmen kívül maradt néhány kisebb dunántúli és mátravidéki pataknak, továbbá a forrásvidékeknek vízerökészlete. Egy vízfolyás valamely szakaszában rejlő vízerőkészletet azzal a fizikai teljesítménynyel jellemezhetjük, amelyet a határoló szelvények vízszínének geodéziai magasságkülönbsége és a szelvényeken átfolyó vízhozam veszteség nélkül képvisel. Ha sűrű szakaszbeosztást alkalmazunk, vagyis legalább minden figyelemreméltó hozzáfolyás torkolati szelvényében szakaszhatárt veszünk fel, a szakaszok vízhozama meghatározott vízállás mellett egyértelműen megállapítható akár a felső, akár az alsó szelvény közepes vízhozamgörbéjéből. A vízerőkészletnek így értelmezett mennyiségét nevezhetjük elméleti (potenciális, fizikai) vízerőkészletnek, s értéke a 3. Magyarország elméleti vízerőkészlete. (1) 75