Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

2. szám - I. Iványi Bertalan: A Tisza kisvízi szabályozása

A TISZA KISVÍZI SZABÁLYOZÁSA 151 rajzán is), mert a kivájó erő kimélyíti a medret, domború partját tehát a homorú parthoz közelebb építi fel a folyó (6. ábra). Térjünk vissza az inflexió meder szélességére. Amikor rámutattam arra, hogy még a kifogástalanul jóvízű és jóformájú, természetes állapotban lévő átmenetis zakaszokon is nagyobb a kisvíz szintjében mért mederszélesség, mint a kapcsolódó kanyarulatokban, csak egy egyszerű megállapítást tettem, de nem kívántam a megállapításnál töbtet mondani. Az átmenetben a természetes állapottal szemben alkalmazott mederszűkít és — függetlenül a kanyarulatokban található vízszintszélességektől — természetesen alkalmas a vízmélység fokozására, annyira, hogy az elszélesedett medrek megjavításában egyik legfőbb eszközünk is. Megemlíthetem még, hogy a medernek az áthajlás felé való szűkítése, az átmenetben mind a két partvonalnak helyszínrajzilag domború kiképzése, s a parti lejtőknek ezzel a görbületi helyzettel összhangban lévő alakja elvileg teljesen helyes, mert ezek a tényezők együttesen azt a mederformát szabják meg, amelynél a legmélyebb pont a meder közepére esik. Ez a mederalak azonos víztükörszélesség, mederanyag és vízszintesés esetén — vagyis ha a nedvesített keresztmetszet területe valamely külön ok miatt a kétféle keresztmetszetben lényegesen nem térhet el egymástól — a legnagyobb vízmélység szempontjából kedvezőbb, mint az, amelyiknél a partok vonala a sodorvonal inflexiójánál homorú, és a partalakulás is ennek a jellegnek megfelelő (7. ábra). Az 1. jelű szelvényalak egyébként megfelel annak, amit Girardon a természetes medrek vizsgálata alapján „jó gázlótípus"-n&k nevez. Az inflexiók jóságához — mint másik kritérium — a kapcsolódó görbületek folytonossága is kétségtelenül kívánatos. A Tiszán is megtalálhatjuk a jó átmeneteknél ezt a folytonosságot, mert a víztömeg mozgásának természetéből ered, amikor a kanyarulatok egymásutánja következtében csavarvonalas mozgásból párvonalasba, s azután ismét csavarvonalasba megv át. Miután azonban a tökéletes folytonosság csak homogén anyagban jöhet létre, a meder és a partok anyaga pedig ritkán homogén, a meder és a partok anyaga is döntő tényező a folyópálya kialakulásának szempontjából. A középső Tiszán általában az élénkebb lendületű, tehát rövidebb átmenetekben mélyebb és szűkebb meder alakul ki, de nem állítható, hogy ezalól nincs kivétel. Ismerünk élénk görbületek közötti átmenetet, ahol a meder elszélesedett, és kedvezőtlen gázló keletkezett, viszont ismerünk kifogástalan mélységű lassú átmeneteket, ahol a fenék jól kimosható, a partok pedig ellenállók, ahol tehát a meder beágyazódhatott. A természetes alakulatoknak legalaposabb tanulmányozásával sem tudtam olyan görbületi formát felismerni, amely egymagában is biztosítaná a kedvező átmenetet az inflexióban, azonban megállapíthattam, hogy a partok és a mederágy anyaga igen nagyhatású a meder formájának és méreteinek kialakulásában. A középső Tiszán a partok és a meder anyaga a döntő tényező mind a görbületek egyenletessége, mind az inflexiók távolsága tekintetében, és e két tényezőt a mederágy anyaga a maga együttességében sokkal jobban befolyásolja, mint a hordalék. Mivel a folyó változó struktúrájú anyagban építi medrét, az inflexiók távolsága is igen tág határok között mozog a nélkül, hogy ez a vízmélységre nézve hátrányosnak mutatkoznék. Vannak kanyaridatok, amelyek (j km hosszúságban egyértelműek, és találunk 2 km-nél It « Ij. m,>m

2. 7. ábra. — Fig. 7.