Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

1. szám - VI. Szakirodalom

124 SZAKIRODALOM határ megállapítására a mintának három dimenziós nyomást adnak, mintha a talaj eredeti mélységében, természetes feszültségi állapotában volna. A kritikusnál kisebb tömörségű talajokon a kis nvíróerő okozta térfogatváltozás is igen jelentős mértéket érhet el. 41% feletti hézagtartalom homok esetében és 1 kg/cm

2 normális feszültség mellett már gyanúsnak mondható. Mivel a töltések veszélyeztetettsége miatt a csatorna legnagyobb részében nem volt arra lehetőség, hogy az átszivárgást a végleges hajózási vízszintnél vizsgálják meg, az elért legmagasabb megtöltés vízállását használták fel extrapolálással a hajózási vízszintnek megfelelő átszivárgás meghatározására. A vizsgálat azt eredményezte, hogy az átszivárgó víz néhol még a rátöltéssel 1 : 5 hajlásúra enyhített rézsű esetén is olyan magasan lép ki, hogy második rátöltés szükséges a biztonság elérése érdekében. A legérdekesebb megfigyelések közé tartozott, hogy a gátszakadás nem azon a helyen következett be, ahol a hajózási vízszin a terep felett a legmagasabban (7-9 m) volt, hanemegy sokkal alacsonyabb helyen. A töltés vízfelőli oldalának vizsgálatakor kitűnt az is, hogy vízzárás célját szolgáló 20 cm-es betonburkolat hatása gyakorlatilag majdnem zérus. Az 5 m széles betonlapok között szükségképen hagyott 1 mm-es hézag ugyanis elég volt arra, hogy a burkolat mögötti piezometrikus magasság alig néhány cm-rel különbözzék a csatorna vízszínétől. A csatorna fenekén elhelyezett 1 m vastag agyagos kavicsréteg vízzáró értéke ugyancsak igen kicsiny, mert tömörsége egészen rossz. Elméleti meggondolások alapján a hasselti töltésszakadás azért állt be olyan hirtelen, mert a töltésben permanensen szivárgó talajvíz egy kis megcsúszás okozta hirtelen térfogat- és egyensúlyi helyzet változás miatt hirtelen jóval jelentékenyebb hidrodinamikus nyomás alá került. Mivel az Albert-csatorna töltésein találtak a vizsgálat során sokkal gyengébb pontokat is, kérdés, mi volt annak az oka, hogy máshol nem következett be gátszakadás? Erre némi magyarázat az, hogy más helyeken nem érték még el a csatorna teljes megtöltését és amikor töltés közben nyugtalanító jelenségek mutatkoztak, a további vízemelést leállították és rögtön hozzáfogtak a töltésoldal megerősítéséhez. A gátszakadás környékén 860 m hosszban új gát készült (3. ábra). Ennek részei a következők: 1. A környéken található finom homokból készített szükségtöltós, amelyet a rajta haladó teherforgalom szárazon tömörített, 2. bitumen-tömítéses vasszádfal, 3. az új gát alatt 1 m vastagságban fekvő durva homokréteg ós 4. a gát főtömegeként: iszapolással elhelyezett homok, amelyet a csatornából kotortak ki. A munkát úgy hajtották végre, hogy az anyag legfinomabb szemcséi (~10%) nem kerültek a gáttestbe. Ezenkívül 5. belső szivárgórendszer és 6. a töltés száraz felőli lábánál szivárgó-jellegű kavicspadka épült. A vízfelőli oldal megvédésére 7. betonalapon habarcsba rakott betontömbökből készült burkolatot helyeztek el. Az alap kötésben rakott betonlapjainak hézagait aszfalttal öntötték ki. Végül 8. a csatorna fenekére agyagoskavicsos szigetelőréteg került. A csatlakozó töltések megerősítésénél 1000 kg-os békát használtak úgy, hogy a hézagtartalom 39% alá süllyedt, tehát a helyzet lényegesen kedvezőbb lett. A töltések tömörségének áttekinthető jellemzésére bevezették az egy függélyeshez tartozó ú. n. behatolási tényezőt (S), amely a penetrometer 20 cm-enkint leolvasott С értékeinek 20 JC összegéből, s az elért L vizsgálati mélységből számítható: S — 100 (kg/cm

3). Ha S > 5, a tömörség elfogadható. A szivárgókban rendszeres vízmennyiségmóréseket végeztek. Az eredeti töltéseken keresztül 30—120 liter/óra víz szivárgott át fm-enkint. Ezzel szemben az új gátakon ez a mennyiség 6—16 l/órára csökkent.