Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)
1. szám - III. Cserhalmi Sándor: Hajózsilipek hidromechanikai vizsgálata
104 CSERHALMI SÁNDOR jait maximális и tényező biztosítása céljából modelkísérlet-sorozattal állapították meg. Ez a csőrész; enyhe görbülettel a zsilipfenék közepén végigfutó vízszintes vezetékbe meglát, amelynek, bár felső része szabad, alagút jelleget ad az, hogy átlag 28 cm magas betongerenda-sorra felfekvő vasbetonlemez fedi át. Amint a víz a töltőalagútba beáramlik, a felső (terelő-) lemezbe ütközve, kétoldalt a betongerendák között felfelé tör, a hajótestet mintegy körülöleli. A vasbetonlemez egyrészt a nagysebességű víz energiáját csökkenti, másrészt terelőhatása folytán a vízszálas áramlást segíti elő. Az ürítés ugyancsak az alagút segélyével történik olyképen, hogy a kamra végén egyoldalt kivezető csatornát alkalmazunk. Mivel a Saimaa-csatorna átépítése során az új, nagyobbméretű zsilipek rendesen a régiek mellé kerültek, az ürítővezeték lehetőség szerint vagy a régi zsilipkamrába, vagy alkalmas helyen az alvízcsatornába torkollik. A leírt megoldás számos kísérlet alapján, alakult ki. A laboratóriumi kisminták néhány változatát a 2ja és 2jb ábra mutatja. A 2ja ábrán látható elrendezésnél a töltőalagút hossza mindössze a kamra hosszának fele. A töltés a zsilipkapukon keresztül történt, de nem közvetlenül a kamrába, hanem a küszöb alatti szögletes vezeték révén. A szaggatott vonal a töltőalagút fenékvonalának alternatív megoldását mutatja. Mivel a víz a terelőlemez és a betongerendák közötti nyílásokon felfelé áramlik, a töltővezeték szelvénye a vízbeáramlás helyétől távolodva mi ul kevesebb vizet vezet, és így keresztmetszete csökkenthető. Ennél az elrendezésnél azonban a vezetéket ürítésre nem lehetett használni és az ürítés az alsó kapukon alkalmazott nyílásokon át ment végbe. Az előbb említett meggondolások alapján készített másik model (2 lb ábra) is azt mutatja, hogy a töltővezeték keresztmetszetének változtatása semminemű előnnyel nem jár. A 3ja ábrán feltüntetett úgynevezett lietjärvi-model már erősen emlékeztet a végleges megoldásra. A zsilipkamra töltésének gyors és egyenletes volta attól függ, hogy mennyire van biztosítva a vízbeáramlás örvénymentessége. Ennek feltétele a töltővíz helyes vezetése, amiről már szóltam. Másik, nem kevésbbé fontos feltétel, hogy a töltővíz lehetőség szerint kevés elnyelt levegőt tartalmazzon. Egyes hajózsilipek építésénél nem voltak tekintettel erre a körülményre, aminek az lett az eredménye, hogy a zsilipkamrában felszínre jutó levegőbuborékok a vízfelületen hatalmas hullámzást idéztek elő. Az ilyen hajózsilip töltés közben egyetlen örvénylő katlannak tűnik. A Saimaa-csatorna újjáépítési munkáinál ezen úgy kívántak segíteni, hogy a töltővezeték függőleges szakaszába, közvetlenül az alsó vízszint alatt, 87-5 cm x 22-5 cm méretű nyílást vágtak (3/a ábra) abból a feltevésből kiindulva, hogy a töltővezetékben megszorult levegő utat keres magának a nyíláson át. Ez az elrendezés nem vált be, sőt a kívánttal ellentétes hatást váltott ki. A függélyes vezetékrész a nyílás és a nagy vízsebesség folytán mint szivattyú működött, s nemcsak a kamra vizét szívta el, hanem még levegőt is szívott be. 2. ábra. — Figure 2.
