Vízügyi Közlemények, 1948 (30. évfolyam)

1. szám - II. Mosonyi Emil: Hegyvidéki nagyobb víztározó medencék hidrológiai méretezése. (Második, befejező közlemény)

HEGYVIDÉKI VÍZTÁROZÓ MEDENCÉK 99 tulajdonképen számos -—- e tanulmányban ugyan említett, de külön nem választott, — meteorológiai, domborzati és geológiai körülmények bonyolultabb függvénye; mégis, az itt javasolt eljárás alkalmazhatósága mellett szól az alábbi három szempont: 1. A hegyvidéki vízrajzi viszonyoknak általános, de különösképen a Kárpátmedence körülményeire érvényes, és az egyes meteorológiai, domborzati és geológiai tényezőktől külön-külön függő törvényszerűségei még nincsenek olyan mértékben jeltárva, hogy belőlük kiindulva az általunk keresett mennyiségek matematikai úton egyszerűen meghatározhatók volnának. Számos, minden irányban kiterjedő — meteorológiai, topográfiái, geológiai, vízrajzi stb. -— mérést és tanulmányt kell végezni még ahhoz, hogy a vázolt körülményekből tisztább és főképen pontosabb képet kapjunk. 2. Az eddigi mérések és vizsgálatok elég jól alátámasztják a megadott összefüggéseket, tehát ha elméleti értelemben még kiegészítésre szorulnak is, a gyakorlat szempontjából alkalrnazhatóknak látszanak. 3. A vízrajzi és meteorológiai észlelések hiányosságai sok esetben teljesen lehetetlenné teszi a hegyvidékeken — különösen a kisebb vízfolyásokon — a vízrajzi viszonyok felderítését, minélfogva az ilyen helyeken terbevett tározók hidrológiai méretezése céljából csak a javasolt eljárás áll a tervező rendelkezésére. Valószínűnek látszik, hogy az ismertetett összefüggések — kisebb módosításokkal, vagy azok nélkül — kiterjeszthetők más hegyvidéki területekre is, csupán a megadott tényezők meghatározása végett kell megfelelő mérés-sorozatokat elvégezni. Ez a tanulmány ugyan már akkor is eléri célját, ha az itt ismertetett eljárásokat és leszűrt eredményeket a tervezői gyakorlat hasznosítani tudja, de valóban sikeresnek akkor lenne nevezhető, ha támponhd és ösztönzésül szolgálna az e tárgykörrel foglalkozó kartársaim számára a tárgyalt hidrológiai törvényszerűségeknek további részletesebb és még eredményesebb kutatására. Módszertani szempontból a tárgyalás menetének vezérfonalául a tározóból való vízkivételt, azaz a fogyasztást vettem, egyrészt azért, mert az ilyen módon való rendszerezés az egész kérdéskomplexust igen áttekinthetővé teszi, másrészt pedig ezzel is hangsúlyozni kívántam azt az alapvető szempontot, hogy a tározótérszükséglet tekintetében a fogyasztás viszonyai semmivel sem alárendeltebb tényezők, mint a természetes vízjárás jellege. Éppen ezért a leghatározottabban szembe kell fordulnunk azzal a szakkörökben elterjedt, sőt az irodalomban is felbukkanó pongyola szóhasználattal, amely általában kiegyenlítésnek nevezi a tározók működését. Már a részletes tárgyalás folyamán rámutattunk arra, hogy a tározó tulajdonképen egy transzformátor, mely az érkező vízhozam jellegét, azaz a természetes vízjárást a fogyasztás sokszor még szélsőségesebb, tehát kevésbbé kiegyenlített igényeinek megfelelően alakítja át; s a kiegyenlítés a tározó működé-ének csak egy különleges esete, amely leginkább a vízerőhasznosítás körében fordul elő; Végül térjünk vissza még néhány szóval a gazdaságossági számításokra. Tagadhatatlan, hogy a magángazdaságban a közvetlen gazdaságosság szigorú törvényei érvényesülnek, s azok döntik el egy mű megvalósíthatóságának kérdését. De egy egész nép, vagy több szomszédos nép életszínvonalának jelentékeny méretű emelésére alkalmas műszaki alkotások létesítésének a rentabilitás korántsem lehet alapja, mert — amint e tanulmány bevezetőjében részletesebben kifejtettük — a nagyszabású és közérdekű munkálatok közvetlen jövedelmezőségükön kívül nagy hatással vannak az érdekelt népek életének távolabbi jövőjére is. Ez a szempont lehetővé, sőt szükségessé teszi azt, hogy a nagyszabású vízi beruházások kérdését olyan magasabb, az érintett népek közös érdekeit figyelembevevő erkölcsi magaslatról nézzük, amelynek horizontját nem a közvetlen jövedelmezőség, az egy emberöltő alatt elérhető haszon korlátolt szempontjai zárják le.