Vízügyi Közlemények, 1947 (29. évfolyam)
1-4. szám - II. Mosonyi Emil: Hegyvidéki nagyobb víztározó medencék hidrológiai méretezése. (Első közlemény)
50 MOSONYI EMI • LUDIN a tározók kihasználásának mértékéül a tározóból az egész esztendő alatt hasznosított vízmennyiségek összegének (F) (nem mindig azonos a lebocsátottal!) és a medence hasznos térfogatának ( S) az arányszámát tekinti, azaz . V i hm 3 m 3 1 (1) a — — ... vagy — = nevezetlen szám. S \ hm • m 3 / A kihasználás fokának n esztendőre vonatkoztatott átlagos értéke pedig n V y (2) „ T nS ahol a számláló a tározás révén hasznosított vízmennyiségnek n évi összege. A kihasználási fok tehát tulajdonképen azt fejezi ki, hogy valamely idő alatt a tározó saját befogadóképességének hányszorosát hasznosítja. A tározó abszolút teljesítőképességét azonban nem ez a viszonyszám jellemzi legjobban, hanem maga a hasznosítható vízmennyiség. Már az eddigi fejtegetésekből is kitűnik ugyanis lényegében az — amit a következő fejezetekben mennyiségileg is vizsgálni fogunk—, hogy egy tározó kihasználhatósága nem csupán a medence, abszolút méreteitől, a hozzátartozó vízgyűjtőterületről lefolyó vízmennyiségtől és annak ingadozásától, hanem a fogyasztástól, különösképen pedig a fogyasztási szükséglet időbeli megoszlásától függ. Éppen ezért, ha a tározókat a teljesítőképességük szerint kívánjuk megkülönböztetni, mindig szem előtt kell tartanunk azt, hogy e tekintetben döntő súlya van a fogyasztás tényezőinek is. Elsősorban tehát rögzíteni kell a jelentkező fogyasztás jellemző adatait, anélkül, hogy magát a fogyasztott vízmennyiséget megadnók. Ezek a tényezők: a fogyasztás kezdetének időpontja, a fogyasztás időtartama, s végül a fogyasztás viszonylagos változása, amelyek együttvéve a fogyasztás jellegét fejezik ki, azaz viszonylagos értékének változását az idő függvényében. A fogyasztás jellegét tehát valamely e = e(t) függvény adja meg, amelyben s a fogyasztás viszonylagos értékét jelenti, tehát nevezetlen szám. Ha a fogyasztási jelleget ismertnek tételezzük fel, kérdés, hogyan célszerű definiálni azt a hasznosított vízmennyiséget, amely egy meghatározott nagyságú tározó teret egyértelműen jellemezhet? Nyilvánvaló, hogy a zérus értéktől kezdve különböző vízmennyiségek bocsáthatók ki a tározóból a szükséglet (fogyasztás) adott megoszlásának, illetőleg jellegének megfelelően, ezek közül azonban önként értetődően az a legnagyobb érték jellemző, amely még kivehető a tározóból a nélkül, hogy bármelyik időpillanatban is hiány mutatkoznék a megadott jellegne.k megfelelő vízszükséglet biztosításában. Nem volna azonban áttekinthető s összehasonlításra alkalmas az eljárás, ha ezt a legnagyobb fogyasztást a vízmennyiség összegével és a fogyasztás idejével adnók meg, amiért a továbbiakban mindig e legnagyobb biztosítható fogyasztással, tehát a tározás szempontjából hasznosítható vízmennyiséggel egyenértékű állandó és közepes vízhozamot fogadjuk el jellemzőnek, s ezt közepes fogyasztá snak, vagy hasznosítható közepes v í zh oz a mnak nevezhetjük. Mind a pillanatnyi fogyasztás, mind a közepes fogyasztás a vízhozammal azonos, tehát m 3/sec dimenziójú mennyiség. A fogyasztás egy meghatározott jellege esetében általában minden fk közepes fogyasztás biztosítása meghatározott S tározóteret kíván, azaz S — Ф (fk) Vagyis meghatározott befogadóképességű tározó abszolút teljesítőképességét önmagában jellemzi annak a közepes fogyasztásnak m 3/sec-ban kifejezeti értéke,
