Vízügyi Közlemények, 1947 (29. évfolyam)

1-4. szám - II. Mosonyi Emil: Hegyvidéki nagyobb víztározó medencék hidrológiai méretezése. (Első közlemény)

46 MOSONYI ICMIL járása, annál fokozottabb mértékben van szükség tározásra akkor, ha hozamát valamilyen cél érdekében hasznosítani kívánjuk. Ugyanez a megállapítás érvényes természetesen az árvízvédelem érdekében történő tározásra is. A vízjárás ingadozásának mértéke összefügg tehát a létesítendő tározó befogadóképességével, mégpedig úgy, hogy a szélsőséges vízjárás — ugyanakkora fogyasztási szükséglet esetében — általában nagyobb tározóteret igénye] mint az egyenletesebb vízjárás. De a tarozás nem mindig jelent kiegyenlítést, mert hiszen a fogyasztás igényei sem mindig, sőt rendszerint nem egyenletesek. Ennek következtében valamely folyó vízjárásának ingadozása önmagában még hozzávetőleges képet sem adhat a tározás szükséges mértékéről, hanem csak a fogyasztás szükségleteinek és eloszlásának pontos ismeretében. Ha a fogyasztás igényeinek szélső értékei a természetes vízjárás szélső értékeivel egyértelműen és majdnem egyidejűleg jelentkeznek (maximumok, illetőleg minimumok találkozása), a tározás szempontjából viszonylag a legkedvezőbb helyzet adódik. Az ilyen eset azonban a legritkábban fordul elő. Általában a fogyasztási szükségletek nem igazodnak a természetes vízjáráshoz, hanem rendszerint éppen ellentétesek vele. A víz tarozására alkalmas módszereknek — a tározóknak a vízrendszerben elfoglalt földrajzi helyzetükből származó alapvető különbségei miatt — két változatát különböztetjük meg, a síkvidéki és hegyvidéki tározást. Mindkét tározási módnak további kétféle megoldása lehetséges a tározótérnek a mederhez viszonyított elhelyezése szerint. A tározótér vagy a kiegyenlítendő vízjárású vízfolyás medrében létesül, vagy rajta kívül. Ez a megkülönböztetés elsősorban a síkföldi tározásra vonatkozik, mert itt fordul elő mindkét módszer gyakori, mégpedig leginkább együttes alkalmazása. A tározás előbbi megoldása a folyómederben épített duzzasztómű segítségével történik, ezt med ertározá snak nevezzük. De a szükséges vízmennyiség tározható a medren — rendszerint még az árvédelmi töltéseken is — kívül olyan medence kben, amelyek vagy a terep kedvező természetes alakulatának kihasználásával, vagy külön e célból épült töltések között létesülnek. Ez utóbbiakat azután vagy a természetes esés kihasználásával, vagy szivattyúzással,esetleg a folyó és a tározótér mindenkori vízállásainak megfelelően vegyes eljárással lehet táplálni. Előfordul az is, hogy a táplálás a természetes esés kihasználásával, a fogyasztás ellátására szükséges vízkivétel pedig szivattyúzással történik. A tározótérnek a „saját medren kívül" való létesítése — ritkábban bár, de — előfordul a hegyvidéki tározás körében is akkor, ha valamely nagyobb vízgyűjtőjű folyó vize a kedvezőtlen geológiai vagy domborzati viszonyok miatt egyáltalában nein, vagy csak részben tározható a saját völgyében, míg esetleg valamely szomszédos, de kis vízgyűjtőjű völgyben olyan kedvező lehetőségek vannak, amelyek érdemessé teszik a vízhozam részben vagy egészben való átvezetését. Ilyen esetben a tározás „saját medren, kívül" történik, a második tározómedencét pedig ,,idegen víz" táplálja.

3 3 Ilyen módon épültek ki pl. Olaszországban a jReno-folyó (az Appeninekben ered és Ravenna városánál torkollik az Adriába) vízrendszerének tározómedencéi; a Limentra di Treppia nevű mellékvölgyben levő kedvező adottságú medencéket a meglehetősen nagy vízgyűjtőterületű, de- kis tározóképességű Reno és Limentra-Sambuca vízfolyások táplálják. Vízgyűjtőterületük egyenkint majdnem megegyezik a Limentra di Treppia vízgyűjtőjével, viszont a völgyeikben létesített Reno és Pavana medencék befogadóképessége együttesen is csak valamivel több 1 millió m

3-nél, míg a Limentra di Treppia Suviana és Castrola nevű medencéi összesen több mint 60 millió m

3 víztározásra alkalmasak. De közelebbi példát, illetőleg tározási lehetőséget is megemlíthetünk. A rendkívül csapadékdús 7'arac-folyó völgyében az eddigi vizsgálatok szerint nem létesíthető akkora befogadóképességű medence, amekkorával a Tarac vízhozama, vagy legalábbis annak tekintélyes hányada tározás révén kihasználható volna. Viszont a szomszédos kis vízgyűjtőterületű Técső patakon igen kitűnő lehetőség kínálkozik nagybefogadóképességű tározótér létesítésére, amelyet a Tarac fölös vize táplálhatna. Errevonatkozólag részletesebb adatok találhatók a szerző „A hegyvidéki víztározás jelentősége a Tiszavölgy öntözéses gazdálkodásában" c. tanulmányában. (Öntözésügyi Közlemények 1943. évi 1. sz.)