Vízügyi Közlemények, 1947 (29. évfolyam)

1-4. szám - VI. Szakirodalom

12(i SZAKIRODALOM Egyik kísérletről csak akkor tértek át a másikra, ha két egymásután következő piezo­méterleolvasás között az eltérés már nem volt nagyobb 0'3 mm-nél. Ez volt ugyanis az első­rendű kritériuma az áramlás kiegyensúlyozottságának. Az átszivárgó vízmennyiségek meg­figyelésének eredményeit másodrendű kritériumnak tekintették. Minthogy a vízfelőli rézsű egyes pontjain fluoreszceinoldatot vezettek a vízbe, az áram­vonalak láthatóvá lettek. Helyüket a kísérleti csatorna üvegfalán utánafestették, és a csatorna tengelyével párhuzamosan fekvő egyenes 5 pontjáról készített fény-képsorozaton rögzítették. Ezután áttértek a sorban következő kísérletre. VI1L Az elvégzett kísérletekről feljegyzett és a tanulmányban közölt adatok tehát fényké­pekből és vízmennyiségmérésekből állanak. (A hidrosztatikai nyomás észlelési adatait a Kísér­leti Állomás általánosabb vízáramlási tanulmányban való közzétételre tartja vissza.) A II. táb­lázatbein kivonatosan felsoroljuk a végzett kísérleteket és a vízmennyiségmérések eredményeit. Az 1-B számú alapkísérletben 100%-ként szerepel a kísérlet folyamán a töltésen átszivár­gott összes vízmennyiség. Ehhez viszonyítva adja meg a táblázat a többi kísérletnél a töl­tésen és a szivárgókon átszivárgott összes vízmennyiség százalékos megoszlását. A kísérletek alatt kialakult áramvonalakról készített fényképfelvételek közül vonalas vázlat alakjában bemutatóin az 1-B, a 9., és a 15. kísérletre vonatkozót, mint legjellemzőb­beket. (2. ábra.) Az 1-B kísérlet az alapkísérlet, a 9. kísérlet a megépítendő töltésbe terve­zendő, a 15. kísérlet a már meglévő gátba építendő szivárgó legkedvezőbb helyét mutatja. II. TÁBLÁZAT. A kisérletek eredményei. Sorszám A működő szivárgó jele Megjegyzés Az összes átszivárgott víz mennyisége A töltésen A szivárgón Sorszám A működő szivárgó jele Megjegyzés Az összes átszivárgott víz mennyisége távozó hányad Sorszám A működő szivárgó jele Megjegyzés cm'/sec 0/ /о 0/ /0 0/ /о 1-B — Alapkísérlet. Az áramvonalakat az üvegfalra festve rögzítik. 139 100 100 — 2. D-l-S Az áramvonalakat szalagokkal rögzítik az üvegfalon. 137 100 93 7 3. D-l-L 139 100 20 80 4. D-2-S Fényképfelvétel nem készült. 136 100 94 6 5. D-2-L 167 119 26 74 6. D-l-S és D-2-S 136 100 89 11 7. D-l-L és D-2-L 158 113 18 82 8. D-3-S 132 100 94 6 9. D-3-L 165 118 24 76 10. D-4-L 191 136 27 73 11. D-5-L 234 167 32 68 14. D-6-L és D-2-L Aerosol nélkül. 237 169 16 84 15. D-6-L és D-l-L Aerosol nélkül. 228 163 17 83 * A szivárgókat az 1. ábrának megfelelően D betű és sorszám jelöli. <S (small = kicsi) a szivárgóban elhelyezett kisátmérőjű (a valóságban 8 cm átmérőjű alagcsőnek megfelelő) csővel, L (large = nagy) a nagyátmérőjű (30 cm-es alagcsőnek megfelelő) csővel folytatott kísérletet jelent.

Next

/
Thumbnails
Contents