Vízügyi Közlemények, 1946 (28. évfolyam)

1-4. szám - VII. Szakirodalom

70 SZAKIRODALOM 70 Vizsgáljuk meg az állandóan vízzel érintkező talaj vízfelvételét. (Ez az eset akkor lép fel, ha az útfelület vízzel van elárasztva.) A talaj vizet vesz fel, hosszabb-rövidebb idő múlva képlékeny lesz. Terhelés hatására alakját változtatja, szilárdsága csökken. A talaj víztartalma az átázás és a kerékáthaladás hatására megismételt átgyúrás következtében a folyási határig emelkedhetik. Igen lassan bekövetkezik ez az átnedvesedés magas talajvízállá.-; esetén is. Esö és szárazság hatásának váltakozva kitett talaj viselkedése összetettebb. Az agyagtalaj víztartalma általában a zsugorodási határ közelében van. Ha a talaj záporszerű esőt kap, a T időtartam végén a beszivárgás értéke: A beszivárgás mértéke az egyórás eső végén kb. egyenlő a párolgás értékével, a példában említett agyagbeton esetén az átázás a mm nagyságrend közelében marad. A földút megrongálódása a keréknyomok megjelenésével indul meg Ezért meg kell akadályozni, hogy a kerék benyomódjék az útpályába, mert a kerékvágásokban megrekedő víz átázásnak és így további felpuhulásnak lesz az oka Az első alapkövetelmény előírja: az útburkolat ellenállása az időjárástól függetlenül mindenkor legalább p

min - 5 kg/cm

2 értékű legyen. A követelmény szigorú, de nem teljesíthetetlen. A budapesti Műegyetem Talajmechanikai laboratóriumában végzett nagyszámú kísérlet bizonyítja, hogy a kohéziós talajok nagyrésze — bizonyos víztartalmi határok között — megfelel ennek a feltételnek. Olyan talaj nincsen, amelynek minden víztartalom esetén ekkora az ellenállása. Ezért a második alapkövetelmény értelmében mesterségesen olyan kis vízáteresztőképességű keveréket kell készíteni, hogy az átázás csak egy mm-nagyságrendű felső rétegre terjedjen. így a kerék kis benyomódása nem elég a víz felfogására és az út úgy viselkedik, mintha egész vastagságában érintetlen maradt volna. A két alapszabály közvetlenül nem használható fel valamely talaj tulajdonságainak elbírálására. Több egymást kiegészítő kísérletet kell végezni. A megkívánt legkisebb ellenállás szabályát egyszerűbb alkalmazni: 5—6 különböző víztartalmú mintán végzett kísérlettel felrajzolhatjuk a vizsgált keverék ellenállási görbéjét és megállapíthatjuk, hogy milyen víztartalom esetén felel meg a p^. 5 kg [cm,

1 feltételnek. Megemlítjük, hogy dr. Jáky professzor vizsgálatai szerint a víztartalom és a törőérték között exponenciális kapcsolat áll fenn, amiért is felesleges háromnál több kísérletet végezni. Szemilogaritmikus ábrázolásban az összefüggést egyenes jellemzi, ennek ismeretében pedig tetszőleges víztartalomhoz megadhatjuk a talaj törőértékét. Sokkal összetettebb a legnagyobb kapilláris beszivárgás kérdése. Külön kísérlettel kell az abszorpciós határt, a vízáteresztőképességi együtthatót, a kapilláris emelkedés felső határát meghatározni. Más út is kínálkozik a cél elérésére: zárt edénybe helyezett mintát locsolva, utánozzuk az eső hatását. A mintára hulló vízcseppek egy része beszivárog, más részo lefolyik. Bizonyos idő elteltével meghatározzuk a minta víztartalmának növekedését 1 cm mélységben. Az öntözés módját és időtartamát az éghajlati viszonyoknak megfelelően kell megválasztani. A kísérlet végrehajtásának módja még nincs szabatosan meghatározva, ezért értéke inkább csak tájékoztató jellegű. Az építési tapasztalatok alapján megállapították, hogy a) ha az abszorpciós határ magasabb a plasztikus határnál, a beszivárgás nagyfokú, vagyis az út felső része átázik és az áthaladó kerekek mély nyomot vágnak; b) ha az abszorpciós határ a zsugorodási határ alatt van, a talajkeverék vízzáró, csak m»i-nagyságrendű réteg ázik át és nem képződik kerékvágás; c) ha az abszorpciós határ P és Zs között mozog, a kísérlet eredményéből nem lehet megbízható módon következtetni, a kerékvágás keletkezése valószínű. T = 60 sec, n = 0-4, к = 10"

8 cm/sec

2, h = 10

1 cm esetén: 2 = 1-73 mm. A legkisebb ellenállás és a legnagyobb átázás törvénye.