Vízügyi Közlemények, 1946 (28. évfolyam)

1-4. szám - VII. Szakirodalom

68 SZAKIRODALOM 68 szintű tarozását. A földalatti gátak koronája a termelendő növény fajtájától és a geológiai adottságoktól függően a felszín alatt egy-két méterre helyezkedik el. A földalatti gátak keskeny vízhatlan falak, függönyök, amelyek elállják a talajvíz útját. Készülhetnek agyagtartalmú vagy más hézagkitöltő és vízzárásraalkalmas folyadéknaka talajba sajtolásával, vagy megfelelő mélységű árkokba beépített vízzáró magként (pl. agyagmagokként ). Tökéletes vízzárásról rendszerint nem történik gondoskodás, mert az elszivárgó víz az alsóbb medencébe kerülve sem vész el. A gátakba épített szabályozó berendezések megakadályozzák a medencék vízszínének túlságos megemelkedését és lehetővé teszik a kiürítést. A vízkivételi műtől elosztó és tápláló árokhálózat vezeti a felfogott vizet a víznyelő berendezésekhez. Az egyes árkok általában párhuzamosan és merőlegesen helyezkednek el a völgy főirányához. Ha a folyó árvizei túlságosan sok finom lebegő részt vagy kavicsot szállítanak, a tápláló árokhálózat elébe szűrő és ülepítő medencesorozatot iktatnak. A tápláló árokhálózat a víznyelőberendezésekben végződik. Számukat, elhelyezésüket és egymástóli távolságukat úgy határozzák meg, hogy a vízbeszivárgás lehetőleg egyenletes és gyors legyen. Kialakításuk az adott idő alatt elnyelendő vízmennyiségnek, valamint a lebegő részek természetének és mennyiségének függvényében a felszín alakulása szerint különböző. A belvizlevezetö árokhálózat a csurgalékvizeket és a szélsőségesen csapadékos időjárás káros vizeit vezeti el a vízgazdálkodásba bevont területekről. A viz kivételére vízszintes gyűjtővezetékek vagy kutak szolgálnak, és a tározott vizet a talajvízszint elhelyezkedése szerint gravitációs csatorna vagy szivattyú továbbítja a felhasználás helyére: az öntözőcsatornákhoz, a vízelosztó műhöz vagy az erőműhöz. Igen nagy szárazság id".jén, ha a tározó medencék vízszintje túlságosan leszáll, a felsőbb medencék vizével emelik az alsók vízszínét, hogy ez utóbbiaknak rendes működését biztosítsák. A felsőbb medencék ilyenkor természetesen csak szivattyúzással működhetnek. A jól megépített földalatti tározórendszerekkel egy patak, vagy kisebb folyó teljes vízhozamát olnyelethetjiik, hogy aszályos időkben szolgálja a mezőgazdasági, esetleg az ipari termelést, az energiaellátást, vagy az ivóvízellátást. A leírt földalatti tározórendszereknek már megvalósult művek tanulságaiból megállapítható előnyei a következők: 1. A párolgási veszteségek a lehető legkisebbre csökkennek, amit a következő számadatok világítanak meg: Szabad vízfelület Talajvíz évi párolgása millió m

3/km

2 Egyiptom 2-4 0-047 Fülöp-szigetek 3-0 0-066 2. A növényzet szempontjából a talajból való vízellátás sokkal megfelelőbb, mint a felszíni öntözés. 3. A tározott víz csaknem teljes egészében felhasználható. Veszteségek alig vannak. 4. A felszín egész kiterjedésében mezőgazdasági művelésre alkalmas. A művelés gazdaságosabb. Az árvizi kár kisebb. : 5. Ivóvízellátási szempontból a földalatti tározók sokkal jobb minőségű vizet adnak, mint a felszíni tározók. 6. A földalatti gátak önműködő rendszert alkotnak, amelyben nincs szükség gépekre és ellenőrzésre. A gátak élettartama szinte korlátlan. 7. Földalatti gátakat számtalan esetben lehet létesíteni. Különösképen ott alkalmazható a földalatti tarozás, ahol a völgyfenék széles és az altalajviszonyok a műtárgyak alapozását nagyon megdrágítanák. 8. A tőkeszükséglet csekély. Egy 10 millió m

3-es, 2000 m hosszú és 2 m vastag gáttal körülvett földalatti medence esetén 1 m

3 tározótérre 0-16 aranyfrank költség jut, ugyanakkor az Egyesült Államokban épült Parvima-gátnál 1 m

3 tározott víz ára 0-56 fr, az Ausztráliában készült Cataract-gátnál 0-70 fr.