Vízügyi Közlemények, 1946 (28. évfolyam)

1-4. szám - I. A Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Szolgálatának munkaterve

MUNKATERVE 13 hanem szervezettség szempontjából is első a világon, nem tekinthető befejezettnek. A folyók életműködése nem állapot, amelyet rögzíthetünk, hanem folyamat, amely állandóan küzd az ellene irányuló beavatkozással. Ezért az ármentesítő művek nem csupán állandó fenntartást igényelnek, hanem számolni kell azzal, hogy folytonos fejlesztésükre is szükség van. 1. A Duna ártere aránylag keskeny, és kisebb, mint a tiszai ártér. Ezért a védőgátak építésének és fenntartásának a költsége viszonylag sokkal nagyobb terhet rótt az érdekeltségre. Ennek tulajdonítható, hogy a dunai védőgátak rendszere meglehetősen hézagos. Egyes helyeken egyáltalán nincsenek töltések, másutt gyengék. Szerepe van ebben talán annak is, hogy a Közép-Dunán 1899-től 1940-ig nem volt olyan fenyegető méretű árvíz, amely a birtokosságot a védőművek fejlesztésére szorította volna. A dunai töltéseknek az 1940—1942. évi árvizek tanulságai alapján kívánatosnak mutatkozó megerősítését 60 millió pengő költséggel irányoztuk elő. 2. A Tisza védőgátrendszerében — noha sokkal erősebb a dunainál — helyenkint érezhető a történeti fejlődés ötletszerűsége. A gátak vonatozását és egymásközti távolságát gyakran nem műszaki meggondolások, hanem egyéni érdek, vagy politikai szempontok határozták meg. A gátak magasságát sem igazították mindenütt hozzá az árvizek emelkedő szintjéhez. A hiányok pótlására és a mindenütt egyforma mértékű árvízi biztonság megteremtésére 30 millió pengőt irányoztunk elő. 3. A Szamos és a Körösök mentén országhatárunk nem igazodik vízrendszerünkhöz. Itt különleges feladatként a völgyet az országhatáron keresztirányban elzáró védőgátak építésének a szüksége merül fel. Ezeknek az ú. n. lokalizáló töltéseknek a célja az, hogy a román területen gyakorta bekövetkező gátszakadások helyén kitörő árvíztömegeknek a mélyebben fekvő magyar területre jutását megakadályozzák. Ezekre a töltésekre 2 millió pengőt irányoztunk elő. 4. Az árvízvédelmi teendők sorába illeszkedik a dunai jégtörőszolgálat megszervezése, amitől a jeges árvizek veszedelmének csökkenését és a hajóforgalom biztonságának növekedését is várjuk. Külföldön számos államban nagy sikerrel és eredménnyel alkalmazzák ezt a módszert a folyam beállásának késleltetésére. A jégtörőszolgálat megszervezésének költségelőirányzata 8 millió pengő. 5. Az ármentesített területre hulló, és a töltések mögött megrekedő csapadékvizek: a belvizek elvezetésére vízitársulataink 1938-ig 17.000 km csatornát és 205 szivattyútelepet létesítettek. Ez utóbbiak együttes vízszállítóképessége kereken 200 m

3/mp. Az 1941. évben fellépett országos belvízkár azonban megmutatta, hogy a csatornák vízszállítóképessége és szivattyútelepeink teljesítménye a szélsőségesen nedves esztendők csapadékvizeinek kártalan elvezetésére nem elegendő. Belvízmentesítésünk jelenlegi foka a fejlődő belterjes gazdálkodás igényeit nem elégíti ki, gyorsabb vízlevezetésre kell törekednünk. Az öntözéses gazdálkodás szélesebbkörű bevezetése az ármentesített területeken 6—8 napos belvízmentesítést kíván meg. A jövő fejlődése az igényeket még tovább fogja növelni, ezért 4—5 nap alatti vízlevezetésre törekszünk a csatornahálózat kiterjedésének olyan növelésével, hogy a talajvíz szintje a belvízmentesített területeken a termelés megkívánta mélységen legyen tartható. A belvízi főcsatornahálózat bővítésének és a szükséges új csatornák létesítésének költsége 35 millió pengő. 6. Az ármentesített területekkel szomszédos magasfekvésű vidékről a mélyfekvésű árterekre törekvő ú. n. külvizek kártalan elvezetését övcsatornák építésével oldhatjuk meg. Erre a célra 7 millió pengőt vettünk fel a költségvetésbe. 7. Síkterületű országunkban a belvizektől csak szivattyúzással tudunk szabadulni. A csatornahálózat fejlesztését tehát új szivattyútelepek létesítésének és a meg-