Vízügyi Közlemények, 1944 (26. évfolyam)

1-4. szám - II. Dr. Bogárdi János: A lefolyási tényező és a levezetendő belvízmennyiség

A LEFOLYÁSI TÉNYEZŐ 55 alakjából veendő, melyben a csapadékmagasság méterben, az eső időtartama pedig napokban van kifejezve); a a lefolyási tényező; v a fajlagos férőhely, a tározásra rendelkezésre álló összes térfogatnak (F

m, m

3-ben) és a vízgyűjtőterület nagyságának (F, m

2-ben) hányadosa И L

F ; С értékét а С — (30 v -\- 60) n egyenlet határozza meg, melyben v a csatornaszelvények alakjától függő állandó, n pedig itt is a Montanari-féle összefüggés hatványkitevőjével azonos. A Puppini-féle képletről a benne szereplő mennyiségek alapján megállapítható, hogy a fajlagos vízszállítás számítására kitűnően megszerkesztett összefüggés. Puppini eljárásához ismernünk kell a kérdéses vízgyűjtőterületre vonatkozó klimatikus valószínűségi függvényt (a, n és részben С értéke miatt), az a lefolyási tényezőt, valamint a csatornakeresztszelvények alakját (C értéke miatt). Mivel ezek egyazon vízgyűjtőterületre állandók, a fajlagos vízszállítás csupán a v fajlagos férőhellyel változik. Fordítva: minden fajlagos férőhelyértéknél más-más a fajlagos vízszállítás. Puppini képletéből kitűnik, hogy ugyanazon vízgyűjtőterületnél v értékének csökkenésével a q fajlagos vízszállítás növekszik, és fordítva: ha v értéke növekszik, q csökken. Szélső esetben v = о -értéknél q = oo, illetőleg ha v = со, q = o. Az is nyilvánvaló, hogy q nagymértékben függ n értékétől. Mivel pedig n összefügg a értékével, a fajlagos vízszállítás a klimatikus viszonyokkal is változik. További vizsgálatok — amelyeket külön nem részletezek — azt mutatták, hogy a képlet érvényessége a klimatikus viszonyoktól (n és a) függően vízgyüjtőterületenkint a v fajlagos férőhelynek más-más határértékénél kezdődik. A határértéknél kisebb fajlagos férőhely esetén a képlet érvényessége megszűnik. A magyarországi klimatikus viszonyok közt v határértéke mintegy 0 0080 — 0 0100 m

3/m

2 között van, ami hektáronkint 80—100 m

3 tározótérfogatnak felel meg. Del-Pra mérnök részleteiben eltérő módon vezette le a Puppini-féle összefüggést, amelynek grafikus használatát is lehetővé tette. Az újabb eljárások közül végül megemlítem Visentini módszerét, amely a csapadék levonulási módjának grafikus vizsgálatát tárgyalja valamely ismert időtartamú és hevességű esőzésnél. Visentini eljárásával a fajlagos vízszállítás is meghatározható, ha előzőleg a veszélyes esőzés adatait megállapítottuk. Mind Visentini, mind Del-Pra tanulmányát Németh professzor részletesen ismertette.

4

4 A fajlagos vízszállítást a következőkben Turazza, Németh és részben Puppini eljárása szerint fogjuk kiszámítani. Ezelőtt azonban még a hóolvadásből származó vízlefolyást tárgyaljuk. 4. A hóolvadásből származó vízlefolyás. A fajlagos vízszállítást az eddigiekben az eső alakjában lehullott csapadékokból határoztuk meg. Az esővíz az esőzés megszűnte után aránylag rövid időn belül lefolyik. Más azonban a hó alakjában lehullott csapadék esete, mert legtöbbször csak hónapok múlva, a tavaszi olvadáskor kerül sor a lefolyására. Kedvezőtlen esetben a hóolvadáshoz csapadék is járul. A hóolvadásből lefolyó vízmennyiséget az ismertetett eljárások egyikével sem számíthatjuk ki. A gyakorlatban ezért önkényesen megszabott feltételek kielégítésével igyekeznek biztosítani ezeknek a „téli származású" vizeknek a kártétel nélküli levezetését. Nálunk Korbély vizsgálta részletesebben a hóolvadásből származó vízlefolyást. A használatban lévő eljárások is az ő tanulmányán alapszanak. Noha tudományosan nem igazolható feltevésekből kiindulva számítják a fajlagos vízszállítást, tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy a gyakorlatban sok esetben beváltak. 2

8 Lásd a 24. jegyzetet.