Vízügyi Közlemények, 1943 (25. évfolyam)

1-2. szám - III. Csukás Károly: Sűrített levegő alkalmazása a vízalatti alagútépítésben

110 csukás károly a) A fokozott üzembiztonság. A vízalatti alagutaknál az építés kezdetétől a befejeztéig a víz kiszorítására szolgáló sűrített levegőt előállító kompresszorokat állandóan, éjjel-nappal üzemben kell tartani. Ha a sűrített levegő szolgáltatása huzamosabb ideig kimarad, az elkészült alagútrész elöntését okozhatja, ami egyrészt az ott dolgozó munkások életét veszélyezteti, másrészt az alagútépítésnél használt berendezés megrongálódásával járhat s végül, nehéz körülmények között (pajzsnélküli építés) az alagút részleges vagy teljes beomlását is előidézheti. A sűrített levegő kimaradásának veszélyessége rendkívül változó s nagymértékben függ attól, hogy a kimaradás idején milyen talajviszonyok vannak a munkában álló alagútszakaszon. Alagútépítéseknél gyakran tapasztaltuk egyes részletmunkák befejezése után, természetesen jó talajviszonyok mellett, hogy a kompresszorok üzemének megszüntetése után a légnyomás csak nagyon lassan, a nyomás alatt álló tér nagyságától függően, hosszú órák múlva csökkent az atmoszferikus értékre. Nagy levegőveszteség (rossz talaj) esetén azonban a veszélyesség nagy lehet. A veszély bekövetkezte nagymértékben függ a nyomástól és a nyomás alatt álló tér űrtartalmától. Ha ez utóbbi kicsiny és ugyanakkor a levegcszállítás nagy, a veszélyesség is nagyon nagy, mivel ilyenkor számolni lehet azzal, hogy üzemzavar esetén a nyomás perceken belül lezuhan. Ilyen esetben, ha nem is történik azonnal vízbetörés, a munkatérben dolgozó munkásokat egészségük megóvása céljából okvetlenül légnyomás alá kell helyezni a betegzsilipben. A berendezésnek tehát olyannak kell lennie, hogy e célra a sűrített levegőt szolgáltatni tudja. A kellő üzembiztonságot a megfelelő kompresszorok kiválasztása, a tartalékok helyes elrendezése és végül az ellenőrző berendezések alkalmazása biztosítja. A különböző kompresszorfajták üzembiztonságát vizsgálva, azt találjuk, hogy a legüzembiztosabb a lassújárású, tolattyús vezérlésű, dugattyús légsűrítő, mert ennél a legritkább esetben fordul elő üzemzavar. Az üzemzavarok száma a szelepes vezérlésű dugattyús kompresszoroknál a legnagyobb. Ezeknél a szeleptörésa leggyakrabbanelőfordulóhiba, amelynek javítása minden esetben a kompresszor üzemének szünetét vonja maga után s amellett a törött szelep kicserélése meglehetősen hosszú időt igényel. A szelepes kompresszoroknál ugyanis a szívószelepek rendszerint a hengerfejben, a nyomószelepek pedig leginkább a henger oldalán vannak elhelyezve. Enrek következtében a szelepek kicserélése vagy a hengerfej vagy a nyomócsonk leszerelésével jár s így eléggé időtrabló munkát jelent. A forgódugattyús vagy rotációs kompresszorok üzembiztonsága kiíogástalan, mert az egyetlen forgódugattyún kívül nincs más mozgó alkatrészük. A turbókompresszorokra nézve, nincserek még kellő tapasztalataink. A kisteljesítményű turbókompresszorok nagy fordulatszámmal (10.000 ford/perc), a nagyteljesítményűek (10—15.000 in

3/óra), pedig percenkint 3000 — 2900 fordulattal járnak, ennek következtében e kompresszorokat általában nem tartják eléggé üzembiztosnak a nagy fordulattal járó nagy kerületi sebességük miatt, azonban a mai gyártási technika és az anyagvizsgálati módszerek nagymértékű tökéletesítése, főként pedig az anyagkifáradás biztos határok közé szorítása ezt a hátrányt csaknem teljesen megszünteti. Tudomásom van olyan esetekről, miden gyorsforgású centri-