Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - X. Magyar Kálmán: Csoportos és házi csatornázás és szennyvízkezelés

88 MAG-YAR KÁLMÁN A fenti fejenkénti napi szennyvízmennyiségek alapulvételével, a nagyobb oldó medencés berendezések hasznos űrtartalmát a napi összes szennyvízmennyiség háromszorosára, de legalább kétszeresére célszerű méretezni. A nagyobb friss vizes derítőberendezés méretezésénél — mivel a keletkező szennyvizek mennyisége a nap különböző szakaszaiban erősen változik — a naponkénti összes szennyvízmennyiségből az óránkénti maximumot úgy állapítjuk meg, hogy a napi szennyvízmennyiség 1/

1

4-ét, vagy ha nagyobb biztonsággal akarunk számolni, 1/

10ét vesszük. Ezen utóbbi biztonságosabb óramaximum esetében a kettősterű derítőberendezés ülepítőterét kétórai átfolyás esetén a napi szennyvízmennyiség a/

6-ére, a rothasztó terét pedig a szennyvizek átlagos 15°-os hőmérsékletének feltételezése mellett, egy-egy személy után 30 litert számítva méretezhetjük. Az oldómedencés és friss vizes rendszerű derítőberendezés ugyanazon napi szennyvízmennyiségre megállapított méretének összehasonlítására, méretezzük úgy egyik, mint a másik berendezést 100 főre, azzal a feltétellel, hogy a fejenkénti napi szennyvízmennyiséget az átlagos 100 literrel vesszük fel. A 100 fő után számított napi összes szennyvízmennyiség 100x100=10.000 liter, vagyis 10 m

3 lesz. Az oldómedencés berendezés hasznos űrtartalmának ennek háromszorosának, vagyis 30 m

3-nek kell lenni. A friss vizes rendszerű derítőberendezés ülepítő részének térfogata, a napi szennyvízmennyiség 1/

6-e, vagyis 2 m

3. A rothasztó részének térfogata 100 X 30=3000 liter, vagyis 3 m

3, amit felemelünk 5-4 m

3-re, hogy a kellő iszaptároló tér évenkénti kétszeri iszapeltávolításra legyen biztosítva. A berendezés teljes hasznos űrtartalma tehát 2+ 5-4 = 7-4 m

s. Ha ezt az értéket szembeállítjuk az oldómedencés rendszer 30 m

3-es űrtartalmával, láthatjuk, hogy a friss vizes rendszerű berendezés űrtartalma az oldó medencés rendszer ugyanazon személy számára vonatkoztatott űrtartalmának csak 1/

4 része. Még kedvezőbbé válik ez az arány a friss vizes rendszer javára, ha meggondoljuk azt is, hogy mindkét fajta derítőberendezésnek a hasznos űrtartalmán kívül holt tere is van, mivel a szennyvizet levezető csatorna a derítőbe mindig csak a talajszint alatti bizonyos mélységben torkolhatik be. Az oldó medencés rendszer medencéjének keresztmetszete általában kiterjedtebb, a mélysége pedig kisebb, szemben a friss vizes rendszer kisebb keresztmetszetű és nagyobb mélységű alakjával, ezért az oldómedencés rendszer holt tere is rendesen nagyobb a friss vizes rendszer holt terénél. A mechanikai derítőberendezések méretezéséről beszélve néhány szóval rá kell mutatnunk azok alaki sajátosságaira is, ami a helyes működés szempontjából egyáltalán nem közömbös. Az oldómedencés derítőt célszerű legalábbis kétrekeszűre készíteni és az első rekesz fenékmélységét valamivel mélyebbre venni, hogy a kirothadt iszap leülepedésére helyet biztosítsunk. Az egyik medencéből a másikba való átfolyásnál és az utolsó medencéből való kifolyásnál is, a kifolyó nyílások előtt mindig alkalmazzunk egy kis terelcfalat, úgyhogy a szennyvizek csak a terelcfal alá bukva folj hassanak a nyíláson keresztül és így a szennyvíz tetején elhely ezkedő úszó iszap vissza-