Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - II. Zaitz László: A csatornázás múltja és történeti fejlődése

6 ZAITZ IIASZTJÓ a tulajdonképeni városcsatornázás kezdete. Az ilyen befödött folyókák persze még egyelőre csak az esővíz és hólé elvezetésére voltak alkalmasak. Később azután ezt a lefedett csatornát mélyebbre helyezték s abba most már, kezdetben facsatornák segélyével a házi szennyvizeket is bevezették. Amikor a középkor utolsó századaiban kialakulnak a várrendszerek s a városi lakosság is a várakban, vag}- legalább is a várak körül tömörül, a szennyvíz és szemét elhelyezésére a várárok, vagy a várhegy meredek lejtője szolgált. Az így felhalmozódott szennyes anyagok rothadása, az elszaporodó legyek és patkányok a járványok előidézésében nagy szerepet játszottak. A középkorban dúló járványokat talán túlzás lenne egyedül és kizárólagosan a csatornázás hiányának tulajdonítani. Az azonban kétségtelen, hogy a járványok ijesztő méretei s az a körülmény, hogy egy-egy járvánnyal szemben a hatóságok tehetetlenek voltak, feltétlenül a városegészségügyi berendezések teljes hiányára vezethető vissza. így találhatunk csak magyarázatot arra, hogy a pestisjárványnak Bizáncban és környékén Kr. u. 531-ben négy hónapon át naponta 5000—10.000, Egyiptomban 1201-ben egymillió, ebből magában Kairóban 111.000 ember esett áldozatul; a XIV. században Európát végigseprő pestisjárvány pedig összesen mintegy 25 millió áldozatot követelt. A XV. században megindult Rómában a pápák kezdeményezésére a régi, római csatornák helyreállítása és új csatornákkal való bővítése. Európa más városaiban a csatornázásnak még a középkor vége felé is kevés nyomát találjuk. A középkorban egyedül a sziléziai Bunzlau városáról tudjuk, hogy 1500 körül már teljesen kiépített csatornahálózata volt. A város történetében nem is voltak nagy járványok, mert ha fertőző betegség fel is ütötte a fejét, az sohasem volt hosszú életű. A középkor csatornázási és általános köztisztasági állapotokról igen érdekes és tanulságos képet nyújt Párizs csatornázásának múltja és fejlődése. A XIV. században, János király alatt 1348-ban, majd később gyors egymásutánban xendeleteket bocsátanak ki, hogy az utcák szemétdombbá válását megakadályozzák. Az 1356-ban kelt rendelet a fekáliák elszállítására szolgáló kocsikra előírja, hogy azoknak vízzáróknak kell lenniök. VI. Károly megtiltja 1404-ben a hulladékoknak a Szajnába öntését. A pöcegödröket általában a pince alatt építették, kikövezték és kőlapokkal lefödték. Az utcai csatornák csak igen lassan fejlődtek. Szent János, Szép Fülöp építtettek ugyan egy-egy rövid csatornaszakaszt, de az első közcélú nagyobb csatornákat csak később, V. és VI. Károly alatt létesítették. IV. Henrik uralkodása előtt még csak néhány, a Szajnára merőleges utca volt csatornázva. XII. Lajos alatt Párizsban 2500 fm csatornából és 8000 fm lefödetlen árokból állott a vízlevezető hálózat. A fejlődésnek egy lényeges mozzanata, amikor 1663-ban Colbert köztisztasági szolgálatot létesít. Ezt követőleg hamarosan megépítik a Salpetriere, l'Hôtel des Invalides és a katonai iskola csatornáit. Majd később, XV. Lajos alatt egy új, 6 km hosszú gyűjtőcsatornát építtettek. Ezeknek a csatornáknak már rendszeres öblítéséről is gondoskodtak. Meg kell említeni, hogy Párizsban már 1533-ban