Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - V. Hergár Viktor: Adalékok a csatornázás költségeihez

44 HERGÁR VIKTOR A teljesség kedvéért még azt is szükséges volna tárgyalni, hogy a magyar csatornázás erőteljesebb megindításához szükséges tőkét miként lehet majd előteremteni. Bár e kérdés tárgyalása ma még kissé korainak látszik, mégis nem árt, ha felsoroljuk és áttekintjük azokat a lehetőségeket, melyek e téren rendelkezésre állanak. A csatornázás költségeinek fedezésénél ekképen szó lehet: 1. Magántőke által rendelkezésre bocsájtott hosszúlejáratú kölcsönről. Ez a megoldás ma nem látszik eléggé valószínűnek, mivel a tőkeképződés folyamata nálunk az egyéb nemzeti célok eléréséhez szükséges kölcsönök fedezésére sem volt eddig elegendő, külföldi tőkére pedig szintén nem számíthatunk. Az sem valószínű, hogy ez az állapot a háború után hirtelen megváltozzék. Hogy az a kevés tőke, mely mégis rendelkezésre áll, kedvet kapjon a csatornázás tőkeszükségletének fedezésére, elsősorban is meg kell szilárdítani a városok hitelét, ezt pedig a bizalom megerősítésével érhetjük el. Ha arra akarunk számítani, hogy a csatornázás megvalósításánál a magántőkét részben vagy egészben igénybe vehessük, akkor biztosítani kell a tőkést, hogy pénzét valamikor viszont is fogja látni. Nézetem szerint a célt olyan szigorú szabályrendelet megalkotásával lehetne elérni, amely intézményesen biztosíttaná, hogy a csatornázási járulékot csakis és kizárólag a csatornázás kiadásaira, és pedig elsősorban a tőkeszolgálatra kell fordítani, nem pedig — mint sajnos sok városban megtörténik — a költségvetési hiányok fedezésére. Tudjuk azonban, hogy a csatornaművek nem olyan vállalkozások, melyek a rideg rentabilitási számítások szerint meghoznák a befektetett tőke szokásos kamatát. Ez azonban korántsem jelenti azt, mintha a csatornaművek létesítésére nem volna szükség, csak annyit jelent, hogy a csatornaművek hasznát nem lehet a régi rideg liberális felfogás szerint pénzben kifejezni, hiszen a csatornázásnak — mint kimondottan egészségügyi berendezésnek — hatása az illető város halálozási arányszámának csökkenésében fog mutatkozni. Az emberélet pedig olyan immaginárius érték, melyet a liberális tőkekamatszámítás képleteibe nem lehet behelyettesíteni. Érezzük azonban, hogy a csatornázás egy magasabb síkon igenis „rentábilis" vállalkozás kell hogy legyen, azon a síkon, ahol nem az arany az értékmérő, hanem a humánum ! Mert ha nem így volna, akkor nem létesült volna eddig annyi városban oly sok és annyi áldást jelentő csatornamű. Ezért a mai felfogás szerint itt az államhatalom beavatkozására van szükség, ha azt akarjuk, hogy a magántőke is megtalálja számítását. A beavatkozás eme módja a kamatteher egy részének átvállalása, amikor is az állam a csatornaművek kamatterhének azt a részét, amelyet az érdekeltek már nem tudnának elviselni, magára vállalja és ezzel biztosítja a magántőke kamatszolgáltatását. 2. A szükséges tőke előteremtésének másik módja volna, ha az állam maga venne fel e célra nagyobb kölcsönt és szétosztaná az egyes városok között. 3. Szóbajöhet még a manapság fokozottabb mértékben keletkező kényszertakarékossági intézményekben felhalmozódó tőkéknek erre a célra való felhasználása. Röviden az OTI, MABI tartaléktőkéknek csatornázási kölcsönök formájában való felhasználásáról lehetne szó. Az állami beavatkozás hiányában a városok csakis a saját erejükre számíthatnak.