Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - IV. Farkas Imre: Csatornák tervezése és építése különös tekintettel vidéki városaink csatornázására és szennyvízkezelésére

A CSATORNÁK TERVEZÉSE ÉS ÉPÍTÉSE 25 területeket mindjárt redukáljuk, mert akkor a későbbiek szerint megállapítandó mértékadó csapadéknak a redukált területtel való szorzata a lefolyó vízmennyiséget megadja. Ha a kitorkolás magasságát megállapítottuk, a magassági felvételek alapján magától adódik a csatorna átlagos esése. Mert a legtávolabbi utcai közcsatornaágnak is a végpontjában lehetőleg 25 m-es takarást biztosítani kell, hogy a házi bekötések elkészíthetők legyenek. A csatornahálózat esésével a két határérték között úgy kell gazdálkodni, hogy a szennyvizek lefolyását biztosíthassuk. Ennek érdekében meg kell vizsgálnunk, hogy a hálózat mentén nincsenek-e olyan mélyebbfekvésű területek, melyeket csak úgy lehet a hálózatba bekötni, ha a szabályozás során bizonyos mértékben feltölt jük. Fel kell tárni a tervezőnek a talajvíz viszonyait, meg kell vizsgáltatni úgy a talajnak, mint a talajvíznek kémiai összetételét és agresszivitását, mert ezeknek az építési költségekre igen nagy befolyása van. Nemcsak azáltal, hogy az építés alatt a víztelenítés költséges, hanem azért is, mert a csőanyagot a talaj káros hatásai ellen védeni kell, illetve olyan módon kell megválasztani, hogy annak megfelelő ellenállóképessége legyen. A következő teendőnk a méretezés alapjául szolgáló víz mennyiségének megállapításához szükséges adatgyűjtés. A méi'etezés alapjául szolgáló vízmennyiség két részből tevődik össze és pedig a használati, vagy ú. n. csapadék nélküli száraz szennyvizekből és a csapadéknak a csatornába jutó részéből. A száraz szennyvizek mennyiségének ismeretére főleg az elválasztó rendszernél van szükség, a hálózat és a derítőtelep méretezése céljából. Az úsztató rendszernél pedig a megengedett higítási aránynak, a derítőtelep méreteinek és az átemelő berendezéseinek megállapítása miatt. A száraz szennyvizek megállapításánál abból indulunk ki, hogy a háztartásokban a napi vízfogyasztásnak 12%-a kerül levezetésre egy óra alatt. Ilyenformán a lakósűrűség alapján könnyen kiszámíthatjuk a hektáronként lefolyásra kerülő vízmennyiséget. Ezzel a kérdéssel tovább nem is szándékozom foglalkozni, csak még arra mutatok rá, hogy ha valamelyik csatornaszakasz mentén nagyobb vízfogyasztású ipartelep van, azt külön kell figyelembe vennünk. Fontosabb a hálózat méretezése szempontjából a csapadékból lefolyásra kerülő vízmennyiségnek a megállapítása. A század elején vidéki városainkban készüli csatornahálózatok méretezésénél a tervezők — a külföldön is kialakult gyakorlat alapján — általuk kiválasztott egy órai csapadék magasságából indultak ki. így például: Debrecenben Győrben . . . 25 mm-es 25 „ 30 „ Kolozsváron . Nagyszebenben Temesváron Kassán Pozsonyban csapadékból indultak ki és ebből állapították meg a hektáronként és másodpercenkénti 70—105 liter vízhozamot. A méretezés alapjául ebből a terep esése, a terület