Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XVI. vitéz Becske Kálmán: Budapest és környékének csatornázása

BUDAPEST ÉS KÖBNYÉKÉNEK CSATORNÁZÁSA 187 Az 1890-es évek előtti időkről nem beszélhetünk egységes csatornázásról, hisz akkor még általános csatornázási tervezet nem volt. Az egyes, egymástól független gyűjtők külön-külön kitorkolással, tisztítás nélkül vezették be a szenny- és csapadékvizeket a Dunába. A város fejlődésével párhuzamosan ezeket a gyűjtőket állandóan hosszabbították, de hamar bekövetkezett az az állapot, hogy ezeknek a gyűjtőknek továbbfejlesztése a nem megfelelő mélység, esés, valamint az elég­telenné vált levezetőképesség következtében nem volt lehetséges. Űj csatornamű megépítésére tehát égetően szükség volt, mely hosszadalmas tárgyalások és az eszmei tervek egész sora után Reitter Ferenc, a Közmunka Tanács műszaki igazgatójának elgondolása alapján 1891. és 1906. között épült meg. Ez a csatornarendszer a Hungária-kőrúton belüli területeket a Dráva-utca és Aréna-, úttól északra fekvő területek kivételével, valamint Kőbányát és környékét ölelte magába. A dunaparti, nagykörúti és az ezek összetorkolását követő közös főgyűjtő a mély zóna szenny- és csapadékvizeit vezeti az összekötő vasúti híd alatt lévő központi szivattyútelepre. A kőbánjai és a magasanfekvő főgyűjtő a magas-zóna csapadékvizeit mindenkor átemelés nélkül, gravitációs úton a Haller-utcánál tor­koltat ja a Dunába, a szennyvizeket pedig négyszeres hígításig egy összekötő csatorna a közös főgyűjtőbe vezeti. A csatornarendszer megépítésével megszűntek a pesti oldalon az addigi szabad kitorkolások ós a szennyvizek fenti területről a Központi szivattyútelep közvetíté­sével jutottak a Dunába. A főváros fejlődése azonban sokkal rohamosabb volt, mint amilyenre a ter­vezet elkészítésekor számítottak. Az 1870-es években a lakosság száma 200.000 volt és Reitter Ferenc az előző évek statisztikai adatainak alapján azt következtette, hogy 1973-ban a lakosság száma 500.000-re fog emelkedni. A tervezet ennek alapul­vétele mellett készült el. A székesfőváros fejlődésének üteme, mint most már látjuk, íelülmúlta ezeket a számításokat és csakhamar beépítésre kerültek olyan területek is, melyekkel ez a tervezet nem számolt. Ezeket a területeket rákapcsolták a meglévő hálózatra. Ez a körülmény bizonyos csatornaszakaszokban záporok alkalmával túlterhelést okozott és a külső városrészek csatornázása a meglévő hálózatra támaszkodva már nem volt megoldható. így született meg 1916-ban a balpart általános csatornázási tervezete, mely több változtatáson ment keresztül, míg 1927-ben a Rákosvölgyi főgyűjtő alsó szakaszán az építkezés megkezdődött. Ennek a rendszernek két főgyűjtője a Rákosvölgyi főgyűjtő és Róbert Károly ­körút—Mexikói-úti főgyűjtő Budapest északkeleti részének szenny- ós csapadék­vizeit vezeti le a Magdolnavárosi szivattyútelepre, ahol azok megfelelő tisztítás után a Duna sodrába jutnak. Eddig megépült a Rákosvölgyi főgj'üjtő alsó szakasza a Szugló-utcáig, valamint a Róbert Károly-körúti—Mexikói-úti főgyűjtőnek Béke-utca—Thököly-út közötti része. A Magdolnavárosi szivattyútelep és a hozzátartozó gyűjtők méretezésénél figyelemmel voltunk a környék csatornahálózatának bekapcsolására is.

Next

/
Thumbnails
Contents