Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XV. Szabó János: A székesfőváros csatornázási viszonyai

A SZÉKESFŐVÁROS CSATORNÁZÁSI VISZONYAI 171 a telepek lökésmentes terhelése, stb., azonban az ilyen telepek építése az előnyökkel arányban nem álló építési költségtöbbletekkel jár. A szennyvíz-technikában a gyakorlati tapasztalatoknak megfelelően az alkalmazott módszerek is időnként változnak. Még azt sem lehet mondani, hogy a változás mindig újabb tökéletesedést hoz magával, mert például a csepegtető-testekről egy évtizeddel azelőtt sok esetben tértek át az elevenített iszap eljárásra. Ma jelentkezik a csepegtető-testekre való visszatérés, ha módosított formában is, mert kitűnt, hogy az elevenített iszap-eljárás üzeme költséges. Tegnap a csatornázási létesítményeknél még a beton uralkodott, ma azt vallják, hogy a szennyvíznek a betont közvetlenül kitenni nem előnyös, hanem inkább jóminőségű téglát kell «alkalmazni. Köln a múltban — csupán mechanikai tisztítás után — szennyvizeit minden aggodalom nélkül engedte a Rajnába. Ma több évtizedes tapasztalat után a biológiai tisztítás bevezetésével foglalkoznak, mert kitűnt, hogy a Rajna a nagymennyiségű szennyvízzel minden ártalom nélkül mégsem terhelhető meg. Vidéki városaink csatornázásánál elsősorban is a fővárosnak az építési anyagok alkalmazása körül követett gyakorlata lesz majd felhasználható. A fővárosi csatornák építési módszereit illetőleg az első világháború volt a válaszvonal. A háború idején s az azt követő néhány évig a csatornaépítés majdnem szünetelt. Amikor az építkezések fellendülése s a bekövetkezett külterjes fejlődés során a csatornázási munkák nagyobb mértékben megindultak, kitűnt, hogy a régi építési módszerek alapcs felülvizsgálatra szorulnak. Elsősorban is meg kellett változtatni az építési feltételeket, annak az elvnek érvényesítése irányában, hogy minden építőipari fejlődésnek fontos tényezője az alkalmazott anyag és az anyagvizsgálat. Rossz anyaggal és meg nem felelő módon készített csatorna idő előtt tönkre megy s ezáltal a közület károsodik. A csatornák élettartamát illetőleg a hazai csatornázási szabályrendeleteinkben kifejezésre jut, hogy az építés befejezése után 50 éven belül az ingatlantulajdonosok nem terhelhetők meg mégegyszer járulékkal. Ha tehát valamely csatorna 50 évnél korábban elpusztul és azt át kell építeni, a költségeket a közületnek kell viselni. Németországi városokhoz intézett körkérdésekre számos esetben jött olyan felelet, hogy a csatorna élettartama „unbegrenzt". A fővárosi csatornaépítési feltételek az 1926. évtől kezdődőleg többízben módosultak, amíg az út- és mélyépítési ügyosztály az iparügyi minisztériummal karöltve olyan vállalati építési feltételeket dolgozott ki, amelyet a Magyar Racionalizálási Bizottság a magánérdekeltségeket is belevonva letárgyalt és amelyet azután az iparügyi minisztérium 23.000/1937. — VI. Ip. M. szám alatt országos érvénnyel kötelezővé tett. A feltételeket az anyagok minőségére való szigorú törekvés jellemzi. így például a 127. szakasz előírja, hogy a betont olyan tömören kell elkészíteni, hogy 14 napi állás után 6°/

0-nál több vizet nem szabad felvennie, továbbá 28 napos 12 cm vastag próbabeton-lemez 1*5 légkörnyomás mellett 48 óra alatt vizet át nem ereszthet. A feltételek az alkalmazásra kerülő kerámiai termékekre (égetett burkolólemez, kőagyagcső, klinkertégla, stb.) savállóság, vízfelvétel, koptatás, fagyállóság, szilárdság tekintetében pontos előírásokat tartalmaznak. Az anyagi előírások mellett az építési feltételek bizonyos esetekben a munka elvégzésének, például a beton készítésének módját is megszabják (vízcement-tényező, kavics szemnagyság helyes megválasztása, a beton locsolása, stb.). E tekintetben talán az építési feltétel néhol