Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - XIII. Szilágyi Gyula: A szennyvíz mezőgazdasági hasznosítása

146 SZILÁGYI GYULA Szennyvízzel táplált halastavat Berlinben már a múlt század nyolcvanas éveiben készítettek, de a mai értelemben vett szennyvíztavak alapgondolatát az 1910-es évek elején Hofer müncheni tanár állította fel. Szerinte a szennyvíz akkor alkalmas halastó táplálására, ha az oxigéntelítettség mértékét és a hal táplálékául szolgáló aerob élőlények tenyészését minden körülmények között biztosítjuk, amit frissvíz hígítással lehet célszerűen elérni. Ezen az alapon készített Hofer halastavat 1911-ben Strassburgban és 1913-ban Ambergben (Bajorország). A strassburgi telepen beható vizsgálatokat végeztek a szennyvíz tisztulásának mértékére. Az itt elért kedvező eredmények a szakkörökben élénk érdeklődést váltottak ki. Ennek ismerete hozzánk is korán eljutott és Répássy Miklós a Vízügyi Közlemények 1914. évi 6. számában a szenny víztavak kérdését a német kísérletek alapján behatóan ismertette, s hozzá a hazai viszonyaink tekintetében olyan kritikai megjegyzéseket fűzött, amelyek ma is — csaknem 30 év multán — teljesen helytállóak. A szenny víztavak kérdése a következőkben foglalható össze: A legjobb és legajánlatosabb szennyvíztisztítási és értékesítési mód ott, ahol elegendő higítóviz van, de amellett a befogadó vízfolyás vízhozama olyan kevés, hogy a szennyvíz csak messzemenő tisztítás után lenne oda bevezethető, továbbá ahol a terep alakulata és a talaj minősége tógazdaság létesítését lehetővé teszi. A szennyvíztavak előtt gondos ülepítés szükséges, amit úgy kell eszközölni, hogy a szennyvíz a lehető legfrissebb állapotban jusson a tavakba, tehát rothasztóvagy oldómedence után szennyvíztavat táplálni teljesen hibás lenne és merőben ellenkeznék a tavakban végbemenő oxidációs tisztulási folyamat alapelvével. A derített szennyvizet a tóba bevezetés előtt kétszerestől négyszeresig terjedő mértékben hígítani kell és a tóban a legcsekélyebb bűzös rothadási jelenségnek sem szabad fellépni. Általában 2000—2500 lakos szennyvizét számítják egy hektár tófelületre. A fenti elvek alapján létesült németországi tavakban a pontyhús növekménye hektáronként 10—12 q, s emellett mint mellékterményt 500 kacsát is ajánlatos hektáronkint nevelni. Az első világháború után létesült halastavak között legnagyobb és legismertebb München város telepe, ahol 600.000 lakos szennyvizének tisztítására 7'5 km hosszúságban elnyúló 233 hektár felületű tórendszert készítettek, beleszámítva a keltető-, az ivadék-, a teleltető- és a raktározó-tavakat is. A szennyvíztavak szerepelhetnek önálló tisztítóberendezésként, vagy kapcsolhatók szenny vízöntözőtelep után a csurgalékvíz, illetve az alagcsőrendszer vizének befogadására. * * * A teljesség kedvéért a szennyvíz mezőgazdasági hasznosítására szolgáló módozatok között megemlítem az alagcsöves öntözést is, különösen annak a a Friedersdorff-féle ú. n. kölni módszerét. E szerint az előzőleg derített szennyvizet kis túlnyomással elszivárogtató alagcsőrendszerbe vezetik, amelybe szellőzőaknákat iktatnak be, ami által a csőrendszer alapos átszellőzését biztosítják. Az alagcsővonalakat egymástól 2 m távolságra a térszín alá 50—70 cm mélyen helyezik és homokba ágyazzák. Az elszivárgóit szennyvíz egyrészét a növényzet gyökerei felszívják. Ez a módszer kis házi telepnél kötött talaj esetén is jól alkalmazható, ekkor azonban két-két szivárogtató alagcső közé mintegy 25 cm-rel mélyebben