Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - II. Zaitz László: A csatornázás múltja és történeti fejlődése

10 ZAITZ LÁSZLÓ A csatornák hosszúságára csak 1861-bó'l rendelkezünk az első adattal, amikor a csatornák összes hosszúsága 58 km volt. Ez a szám 1869-ben már 63 km-re növekedett, majd 1873-ban a 96 km-t elérte. Ebben az időben a külföldi városokban a modern városi csatornázás terén már nagyarányú tervezések indultak meg. Ennek hatása alatt nálunk is mozgalom indult, hogy a főváros rendszeres csatornázására vonatkozó általános tervezet mielőbb elkészíttessék. Az európai nagyobb városok rendszeres csatornázása terén az úttörő érdem Angliát illeti. Az 1831. évi európai nagy kolerajárvány tanulságait elsősorban Anglia vonta le, amikor a csatornázási rendelkezéseket tartalmazó első törvényt megalkotta és London modern csatornázási munkái megkezdődtek. Angliának a XIX. század közepén elfoglalt ebből a vezetőszerepéből következik, hogy nemcsak Budapest, de a nagyobb európai városok első rendszeres csatornázási tervezetének kidolgozásában is legtöbbnyire angol szakértők működtek közre. London után 1850-ben Párizs, majd 1878-ban Berlin rendszeres csatornázása valósult meg. Azonban a főváros is teljes mértékben átértette a csatornázás jelentőségét, mert már 1869-ben megtette az első lépést, amikor is intézkedés történt Buda és Pest csatornázási tervezetének kidőlgozásárol. A mai csatornahálózatunk alapelveit 1873-ban a Közmunkák Tanácsa mérnöki hivatalának nagytudású vezetője: Reitter Ferenc dolgozta ki. Érdekes, hogy Reitter tervezetében abból indult ki, hogy Budapest lakossága a legközelebbi 100 év alatt, tehát 1973-ra 500.000 főre fog növekedni. Erre az elméleti megfontolásra az idő alaposan rácáfolt. Sok tárgyalás és tervezgetés után a tényleges munkálatokat 1891-ben kezdték meg és a 900-as években fejezték be. Az ekkor épített öt nagy gyűjtőcsatorna és szivattyútelep képezi ma is a pesti csatornahálózat gerincét. Az építési költség kereken 11 millió forint volt. A mű legnagyobb része a millenáris évre már elkészült. .Jelenleg csatornahálózatmik hossza 835.000 méter. A csatornahálózat megépítésével azonban a szennyvíz-kérdés sem műszaki, sem közegészségügyi, sem pedig gazdasági szempontból nincsen megoldva. Még a XIX. század elején is, a csatornázási követelményeket általában kielégítettnek vették azzal, hogy a szennyes vizeket a lakásból eltávolították s pöcegödörbe gyűjtötték, amely gyűjtőhely azonban még magán a telken, tehát lakott területen feküdt. A későbbiek során a városok már rendszeres csatornahálózatot építenek s a házakból a szennyes vizeket a városon kívül gyűjtik össze, vagy folyókba vezetik be. A XX. században már ez a megoldási mód sem bizonyult kielégítőnek. A városok nagyarányú fejlődése során ugyanis a fokozott tisztasági igények következtében a vízfogyasztás s ezzel együtt a szennyvízmennyiség is annyira megnövekedett, hogy a városok csatornázása többé nem szorítkozhatott csupán arra a feladatra, hogy a szennyvizeket a városok falai közül a csatornák útján egyszerűen kivezessék. A nagy szenny víztömegek ugyanis egy-egy nagyváros közelében kellő továbbkezelés híjján a folyóvizek és talaj megfertőzésére s ezáltal súlyos közegészségügyi ártalmakra vezettek. A XX. század szenny víztechnikusai nem elégedhettek meg azzal, hogy a csatornázás és szennyvíz kérdést csak a városo к és lakótelepek területére korlátozzák,