Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - II. Zaitz László: A csatornázás múltja és történeti fejlődése

A CSATORXÁZAS MÚLTJA 9 Feltételezhető, hogy hazai viszonyaink a külfölditől ebben a vonatkozásban semmiben sem különböztek, tekintetbe véve, hogy első várainkat és kolostorainkat idegen építőmesterek közreműködésével létesítették. Mátyás király budai palotája, melyet Bonfini oly zengzetes nyelven magasztal, szintén el lehetett látva csatornázással. Bonfini ugyan nem emlékezik meg a csatornázásról, csupán a vízvezetékről; feltehető azonban, hogy ahol a vízvezetéket gondosan és körültekintően megépítették, ott gondoskodni kellett a víz elvezetéséről is. Az utcák víztelenítéséről és a házi szennyvizek levezetéséről nem maradtak nyomok. Tudjuk azonban azt, hogy a vár utcáit abban az időben kövezettel burkolták, a keskeny utcákban a kövezet az utca közepe felé lejtett és az így előálló folyókában vezették el az esővizet, de többnyire a házak kapuin kifolyó szennyes vizeket is, ami azután a várbástya nyílásain át a várárokba folyt. A ma is működő fővárosi csatornahálózatban csak egy, kétségtelenül a középkorból származó csatorna szerepel és ez a Donáti-utcai csatornának a belga követség épülete előtt elhúzódó szakasza. Ez a csatorna vörösmárványból, egy darabból van kivájva és méteres hosszúságban egymáshoz illesztve. Eredetileg talán mint utcai folyóka szerepelhetett, tekintve, hogy nem nagy mélységben fekszik a föld alatt. Később azután ezt hatalmas sík terméskőlapokkal lefedték és mint zárt csatornát a csatornahálózatba illesztették. Kétszázötven évvel ezelőtt Pestet két árok övezte. A belső árokövezet nagyjából a jelenlegi Múzeum-körúti vonalat követte. A külső árokövezet, az úgynevezett Rákosárok pedig a Csengery-utcán, Almássy-téren, Rökk Szilárd-, Mária-, Rákosutcán át vezetett. Elődeinknek tehát nem okozott sok gondot a szennyvíznek és szemétnek eltávolítása, mert a lakott területhez közel fekvő árkokban és a Dunában minden szenny könnyűszerrel volt eltüntethető. Ezt a csatornázási eljárást nemcsak a XVIII. században követték, de még a XIX. század közepén is jobbára ez a rendszer szerepel. A főváros csatornázásának rendszeres megreformálására irányuló törekvéssel elsőízben akkor találkozunk, amikor Pest város tanácsa 1794. január 3-iki ülésén megbízta Hülff Bálint volt császári őrnagyot, akkori tanácsnokot, hogy a gazdasági és városépítési ügyekben járjon el, illetőleg szakértőként szerepeljen. Érdekes, hogy a város tanácsa ilyen kérdésekben csak 1793. november 27-o óta volt illetékes, amikor is a kamara a csatornázási és vízlevezetési ügyekben való intézkedési jogot Pest város magisztrátusának hatáskörébe utalta. Ez előtt a kamarai leirat előtt ugyanis a csatornázás a szépészeti ügykörben szerepelt. Pest város régi csatornázási viszonyaira jellemző Hülff 1798. január 18-án kelt jelentése, amelyet az előzetes megbízás alapján Pest város tanácsához intézett. Ebben a jelentésben Hülff első feladatnak jelöli meg a vízlevezető árkok és a dunaparti csatornakitorkolások rendezését. Ettől kezdve Pest város magisztrátusa, ha nem is rendszeres tervek alapján, de évről-évre épített új csatornákat. A város költségvetésében a csatornaépítés 1844/45. költségvetési évben már önálló tételként szerepel, amikor erre a célra 20.000 forintot vettek fel. A város összes bevétele ebben az évben 380.265 forint 4 krajcár volt.