Vízügyi Közlemények, 1942 (24. évfolyam)

1-2. szám - II. Zaitz László: A csatornázás múltja és történeti fejlődése

8 ZAITZ LÁSZLÓ A lakosság növekedésével a recipiens gyanánt szolgáló patakok a fekáliák közvetlen bevezetése által a XIX. század közepén már annyira elszennyeződtek, hogy egyre sűrűbben vetődik fel az általános rendszeres csatornázás gondolata. Az általános csatornázást 1873-ban kezdik meg és 1904-ben fejezik be. A végrehajtott csatornázó munka nagyságáról az adhat képet, hogy 1873-tól 1884-ig az építési költségekre kereken 73 millió márkát szavaztak meg s az öntözőföldek vásárlására, valamint a gazdasági épületek létesítésére 32 millió márkát költöttek. Nagy-Berlin csatornázási ügyeit ma egy külön hatalmas hivatali szerv intézi, melynek működésére jellemzésül megemlítem, hogy évi költségvetése kereken 24 millió márka. A hivatali és üzemi teendők ellátására a csatornázó szerv mintegy 600 hivatalnokot és 1500 munkást foglalkoztat. Fővárosunk mai közigazgatási területén a csatornázás múltja az ókorig nyúlik vissza, amint azt a mult század végén feltárt aquincumi romok mutatják. A régészeti szempontból is igen jelentős ásatások arra mutatnak, hogy Aquincumban, ha szerényebb formában is — a városkultúrának ugyanazok a tényezői (vízvez. csat.) megvoltak, amelyekkel a magasfejlettségű Róma és Pompei rendelkeztek. A közel két évezredes csatornahálózatban figyelemreméltó az, hogy a csatornák falazatát nem lazán egymáshoz illesztett, hanem mészhabarcsba rakott kövekből építették és ezzel gondoskodtak arról, hogy a csatorna vízzáró legyen, vagyis hogy a szenny a talajba ki ne szivároghasson. A csatorna vízzáróságával tehát a régi rómaiak egy modern csatornázási követelményt elégítettek ki. A csatornák lejtési viszonyai mintaszerűek. Ennek jellemzésére szolgáljon az, hogy az ásatási területen a csapadékvizek elvezetését még ma is a régi római korbeli csatornák látják el. Az aquincumi csatornákat azonban, habár a székesfőváros mai közigazgatási területén fekszenek, nem tekinthetjük a jelenlegi csatornázási berendezéseink ősének. Ez a település a római civilizációnak egy barbár területre előretolt kia szigetét jelentette csupán és az ott létesített városegészségügyi alkotásoknak a mai berendezéseinkkel nincsen semmi kapcsolata. Csak azokat a maradványokat nevezhetnénk ugyanis joggal a budapesti csatornázás őseinek, melyek a fejlődés során a ma fennálló csatornarendszerrel valamilyen összefüggésbe lennének hozhatók, mint ahogyan például a mai Róma gyűjtőcsatornái a régi római kloakákból fejlődtek ki. Sajnos, mi e tekintetben nagy múltra nem tekinthetünk vissza, mert alig másfél évszázada annak, hogy fővárosunkban csak valamennyire is rendszeressé vált a csatornák építése. Az 1790. évet megelőző időkből alig van valami emlékünk. Itt-ott találunk csupán írásbeli feljegyzést, vagy egy-egy rövid hivatalos rendeletet, amiből következtetni lehet, hogy őseink és a főváros hajdani polgárai a csatornázási kérdések terén milyen eljárásokat követtek. A fennmaradt csatornázási létesítmények száma azonban még az írásos emlékeknél is kevesebb. A középkorban, miként a külföldön, úgy nálunk is elsősorban a lovagváraknak és kolostoroknak okozhatott gondot a hulladékok és szennyvizek eltávolítása. Sajnos azonban, hazai váraink és kolostoraink igen kevés kivétellel úgy elpusztultak, hogy semmi olyan emlék nem maradt fenn, ami hazai viszonyainkat abból az időből jellemezhetné.