Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)
1-2. szám - IV. Pataki Béla: A Duna 1940. évi árvize
A D l'NA 1940. ÉVI ÁRVIZE 41 Kereszt úri-vízfolyás mentén Fehérmegyéből rázúduló vizekkel, amikor 18-án az úttesten kilométer hosszúságban bukott át a társulat területére a Duna лаге. Ez ellen már nem lehetett védekezni! A társulat területe a víz alá merülő edényhez hasonlóan hirtelen megtelt vízzel. A torlasz lecsúszása után megindult rohamos apadáskor az árterületen rekedt víz egyetlen kifolyási útja a Kereszt úri-víznek az állami úton átvezető hídja alatt volt. A híd nyílása nem tudta emészteni a megnövekedett víztömeget és a nagy vízszínkülönbség miatti vízsebesség következtében a hídfő beszakadt. Ekkor a hídnyílás tehermentesítése és az árvíz gyorsabb visszavezetése céljából az állami úton több átmetszést létesítettek, sajnos, kellő biztosítás nélkül. A víz árja hamarosan kiszélesítette a nyílásokat és igen nagy kárt okozott. Ez is arra tanít, hogy az árvédekezésnél — bár gyorsan kell dolgozni —, kellő előkészítés, és különösen szakértő meghallgatása nélkül nem szabad rendelkezni. A következő nap, március 19-e, a Dömsöd-Pataji Dunavédgát Társulat nehéz napja volt. A jeges árvíz itt is sok helyen ostromolta a töltés koronáját. A társulat vezetőségének és a hatóságoknak nemcsak az árvízzel szemben kellett védenie a 133.000 kat. holdnyi árterületet, hanem a félrevezetett lakossággal szemben is. A peregiek át akarták vágni Dömsöd felett a társulat töltését, mert azt hitték, hogy a falunak a Soroksári Dunaág mentén a hullámtérbe épült részét így meg tudják menteni a veszedelemtől. Azt gondolták ugyanis, hogy a Dunaág a tassi zsilip révén meg van védve az árvíztől és így nincs szükség a gátra. Szerencsére a hatóság az átvágás engedélyezése előtt, 19-én hajnalban, kikérte a minisztérium vízügyi főosztályának véleményét és így a budapesti folyammérnöki hivatalnak autón a helyszínére siető főnöke még az utolsó pillanatban megakadályozhatta a könnyen végzetessé válható terv megvalósítását. A társulat védvonalának egyéb részén is igen nehéz helyzetben volt, és csak a körültekintő védekezésnek köszönhető, hogy a Duna árterületének ezen a legveszélyesebb szakaszán töltésszakadás és árvíz nem következett be. A 15—20 km hosszú hatalmas jégdugót a megduzzadt vízoszlop rettenetes ereje, a honvéd légierők bombázásától is segítve, lassan tolta lefelé a folyón. Március 20-án Dunaföldváron tetőzött a vízállás. A község dunamenti alacsonyabb fekvésű reszei átmenetileg víz alá kerültek (Y. képoldal, 10. kép). Pakson március 21-én tetőzött az ár. Felette, ahol nincs rendes árvédelem, mindenütt károkat okozott. Lefelé azonban, ahol az ármentesítő társulatok szervezett árvédelme állta az útját — annak ellenére, hogy a védőtöltések gyengék és több helyen alacsonyabbnak bizonyultak az árvíz színénél —, töltésszakadás, kiöntés sehol sem volt. A paksi, pestmegyei-sárközi, szekszárd-bátai, mobúcs-kölkedi, kölked-darázsi és margittaszigeti társulat mérnökei megmentették a belvizek által amúgyis sanyargatott vidéket a Jugoszláviában bekövetkezett árvízkatasztrófához hasonló országos csapástól. * * * A jeges árvizet nyomon követte a jégmentes, úgynevezett zöldár. A jég által megrongált töltések a Szentendreszigeti Ármentesítő Társulatnál március 28-án 40 centiméterrel a jeges árvíz ezíne alatt maradó vízállásnál átszakadtak. Az árvíz
