Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - XV. Tavy Lajos: A kisebb folyók 1940. évi tavaszi árvizeinek tanulságai

AZ ÁRVIZEK TANULSÁGAI 159 az árvíz aránylag könnyen hág át. E gyenge gátak mentén az árvédelem is szervezetlenebb, és épp ezért kevésbbé biztos és hatásos. A kisebb folyók és vízfolyások medre, jelenlegi gyakorlatunk szerint, még szabályozásuk esetén is, gazdasági okokból csak a közepes árvizek kiöntés nélküli levezetésére alkalmas. Közvetlenül a világháború kezdete előtt a törvényhozás mélyreható, távolbalátó és gyökeres intézkedéssel kívánt gondoskodni az ú. n. nem állami szabályozású vízfolyások kártételei ellen teljesítendő rendszeres munkálatokról. Az 1914. évi XXXVIII. törvénycikkel ugyanis az akkori Nagy-Magyarország együttesen 4850 km hosszú folyószakaszainak, valamint a hozzájuk tartozó mellékvízfolyásoknak, összesen kereken 120 millió koronás költséggel való szabályozására 20 egymásutáni éven át 3—3 millió korona 50%-os államsegélyt kívánt fordítani. A törvényben valamennyi szabályozandó folyószakasz munkálatainak költségszükséglete t ét elen kint részletezve előre meg volt szabva. Sajnos a trianoni összeomlás ezt a szép tervet is teljesen meghiúsította. Hazánk általános nyomasztó gazdasági helyzetében e folyókon megfelelő állami támogatás hiányában évekig nagyon kevés munkálat történt, és ami mégis történt, az is csupa megalkuvással és a műszaki követelmények csekélyebb kielégítésével. A végül is az említett törvény helyébe került 1931. évi XV. törvénycikk is már csak félmegoldást tett lehetővé, mert a szükséges költségek összegszerűen nincsenek megállapítva benne. így tehát az e célra felhasználható összegek megszabása a mindenkori költségvetési helyzettől függ, általában véve messze elmarad az ország agrárjellegének megfelelően megkívánható és azzal arányban álló összegektől és a többi európai állam költségvetésében vízszabályozásra fordított költségektől. Nagy hátránya, hogy az egyes folyószakaszokra évről-évre fordítható összegek tételenkint nincsenek meghatározva. így rendszeres beosztású, tervszerű munka helyett a vízfolyások rendezése inkább csak a mindenkori, pillanatnyilag legégetőbb szükség kielégítésére alkalmasan, avagy az éppen érvényesülő befolyások hatására kialakuló sorrendben történhetik. Végül nem hagyható említés nélkül, hogy a törvényben rejlő irányelvek következetes követéséhez és feladatai ellátásához — különösen a rendszeres mederfenntartást illetőleg — az állami vízügyi szolgálatnak a jelenleginél jóval nagyobb létszámú személyzetre volna szüksége. A vízügyi szolgálat kereteinek megfelelő kibővítése azonban, ugyancsak pénzügyi okokból, eleddig még nem volt lehetséges. Ha a szűkebb lehetőségeket nyújtó 1908. évi XLIX. t.-c. helyébelépett és ahhozképest határozott haladást jelentő, de hatálytalanított 1914. évi XXXVIII. t.-c. irányelvei megmaradtak volna, a trianoni országterületen nyers átértékeléssel, aránylagosan évi 840.000 pengőt, a jelenlegi, megnagyobbodott országrészen pedig 2,170.000 pengőt kellene évente a nem állami kezelésű vízfolyások szabályozására és fenntartására fordítanunk. Ezzel szemben a következő 1941. évben csak az idei rendkívüli árvizek nyomasztó hatására volt 1,500.000 pengő e címen a költségvetésünkbe beállítható — az erdélyi részre még esedékes külön hitelt nem számítva —, míg az első bécsi döntés előtti trianoni Magyarországon éveken át csak 270.000— 300.000 pengőt kaptunk a nem állami kezelésű vízfolyások szabályozására, tehát a helyesen elgondolt eredeti hitelnek csak mintegy egyharmadát.