Vízügyi Közlemények, 1941 (23. évfolyam)

1-2. szám - X. Mantuano József: A Sió, Sárvíz és Kapos 1940. évi márciusi árvizeinek ismertetése

A SIÓ, SÁRVÍZ ÉS KAPOS ÁRVÍZÉ 109 A Sió jegének korai megindulását a február 14-én megkezdett balatoni vízeresztés okozta azzal, hogy a jeget felemelte és összetörte. A Sárvizén a jég Sárszentmihálynál március 6-án indult el, Sárkeresztúrnál március 13-án, Vajtán és Sióagárdon március 18-án. Az álló jég vastagsága februárban elérte a 37 cm-t. A Kaposon és mellékvizein a jég március 13-án már nagyrészt levonult. A legnagyobb jégvastagság Kurdon 24 cm volt. A jégviszonyok tehát — bár a befogadó Sió, Sárvíz és Kapós medrében kedvezőtlenek voltak —, a meginduló nagy áradás alkalmával már számottevő szerepet alig játszottak. Nem lehet ugyanezt elmondanunk a mellékvizekre, amelyeknek keskeny medrét a jég és a hó teljesen eltorlaszolta, úgyhogy a meginduló olvadáskor a víz befogadására majdnem teljesen alkalmatlanok voltak. A Sárvíz felső szakaszán, különösen Pét és Várpalota körül, a behavazás miatt korán jelentkeztek a bajok. Január végén — pedig ekkor még éjjel-nappal fagyott — a Pét-patak és a várpalotai bánya vizei kiöntéseket okoztak, mivel ezeket az aránylag meleg vizeket a hóval és jéggel telefagyott csatornameder már nem tudta befogadni. A Nádor-csatorna Társulat és a gyárak maguk is megkísérelték, hogy a jégbe és hóba temetett medrekben vezérárkot emeljenek ki. A március 10—11-én bekövetkezett olvadás nem tudta a medreket a jégtől és hótól egyszerre kitisztítani és az áradás teljes völgyszélességben hömpölygött alá. Ez okozta azután, hogy olyan helyeket veszélyeztetett víz, amelyek az árvízveszélyt komolyan sohasem ismerték. Az árvíz levonulásának ismertetése. Március 12-én Székesfehérváron a Sárvíz baloldali mellékfolyója, a Gaja elöntötte a város fölötti területeket, majd a lefelé induló víz megrekedt a város északi határában, a budapest-gráci 8. sz. állami út kereszteződésénél (3. ábra). A torlódást először a Gaja hídjánál keletkezett jégtorlasz, később pedig a 6'0 m-es hídnyílás elégtelensége okozta. A Gaja völgyét Székesfehérvár határában északnyugat felől az újonnan létesített állami út zárja le. A felduzzasztott víz elérte az új út koronáját, sőt 010—015 m magasságban át is bukott rajta. Ennek következtében a 2-816—3 388 km szelvények között az út baloldalát alámosta a víz és a töltésszelvényt is megrongálta. Ugyanekkor a Gaja-híd baloldali hídfője 35—40 cm-t süllyedt, kissé előredőlt és a felszerkezet lebillent, úgyhogy az útszakaszt el kellett zárni a forgalom elől. Az árvíz a tetőzést 1940 március 15-én érte el a híd előtt + 3'67 m magassággal (109-62 m A. f.). Ugyanekkor a híd után a vízszin -)-2'94 m (108-89 m) volt. (Jelenlegi hídpálya: 110-73 m). A 73 cm-es bukás folytán a baloldali pillér alámosás következtében megbillent. Baj volt az is, hogy a hídfők nem voltak párhuzamosak a vízfolyás irányával. Mint érdekes jelenséget sikerült megfigyelni, hogy az állami út fölött elárasztott területen a vízszínnek 570 m hosszon, mintegy 15 cm ellenesése volt. A jelenség magyarázatát a szélvihar adja meg : a szélnyomás feltorlaszolta a vizet. Az elöntés és a híd megbillenése folytán megrongált út forgalmát gyorsan helyre lehetett állítani, a gráci út régi, felhagyott nyomán, ahol két 17 m nyílású híd a víz szabad folyását biztosította.