Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - VI. Tóth Magdolna: A Balatonvidék fejlődése

A BALATON VIDÉK FEJLŐDÉSE 123 hellyel kapcsolatos 42 község lakosainak számával, látjuk, hogy a lakosság majdnem pontosan megtízszereződött : Anyanyelv tekintetében az egész Balatonpart kevés kivétellel tiszta magyar. Vallási szempontból a római katolikusok vannak többségben, s ezek a reformátusok rovására erősebben is szaporodnak. A balatonparti községek három vármegyéhez tartozván, nem köti őket össze sem közigazgatási, sem történelmi közösség. A Balaton a történelem folyamán inkább elválasztó, mint összekötő kapocsként szerepelt. Ennek okát egyedül abban találjuk, hogy a magyar nem tengeri, hanem szárazföldi steppe-nép, amely a Balatonban csak akkor fürdik, ha beleesik. Néprajzilag a balatonmenti népességnek különleges kapcsolata volt a társulati halászás előtt folytatott sajátos balatoni halászat és bizonyos mértékig a közös és ősi szőlőművelési mód. Szőlőművelés az északi parton valószínűleg már a rómaiak idejében is volt, hiszen a „csopaki Riviera" napégette terraszaival emlékeztethette a rómaiakat a Földközi tenger és Dalmácia bortermő partvidékeire. Keleti Károly statisztikája szerint 1873-ban a Balatonpart 50 községe közül csak kilencnek nem volt szőlő a határában. Ebben az évben az északi parton 00.000 hl, a délin 12.000 hl bor termett 11.000 kat. hold területen. 1890-ben és a rákövetkező években azonban a filloxera óriási károkat okozott a felsőparti szőlőkben. A kormány ekkor nagyszabású népjóléti tevékenységet indított, hogy a kárvallott zalai népnek a déli immúnis homokos partszegélyen földet juttasson gyümölcs- és szőlőtermelés céljaira. Ekkor keletkeztek Keresztúr és Máriatelep szőlőültetvényei és ezek alapján a ma virágzó üdülőtelepek. 1910-ben a szőlők már ismét életre keltek, a termőterület ebben az évben 7.941 kat. hold, atermés pedig 25.658 hl volt. Afilloxera pusztítását részint ellenálló amerikai vadvesszőkbe oltott fajokkal, részint hazai termőtőkékkel pótolták, úgyhogy közvetlenül a háború kitörése előtt nagyobb terület volt gondosan ápolt szőlőkkel beültetve, mint a vész előtt. Régen magasabban, az erdő szegélyén löszön és pontusi agyagon voltak a szőlők, most a pannóniai abráziós terraszra vonultak le, melyeknek paleozoos és triászkori altalaja kedvezőbb a szőlőnek. A Badacsonyon, Szentgyörgyhegyen és Keszthely vidékén általában pontusi-pannoniai kongériás homokrétegeken van a legtöbb szőlő ; a talajt itt a magasabb részekről alápergő bazaltmurva és dolomitdara javítja. A mult század közepén a Balaton körül 60 szőlőfajta volt elterjedve : 40 hazai és 20 külföldi. Ezek közül a kéknyelű, somszőlő, sárfehér, kadarka, dinka, oportó és a budai zöld ma is kedvelt fajták. Idegenek a szilváni, olasz- és rajnai-rizling, burgundi stb. 1929-ben a földművelésügyi kormány az ország borvidékeinek elnevezését újra megállapította, ennek értelmében a felső balatonparti szőlőket Keszthelytől Vörösberényig a badacsonyi borvidékbe, a déli parti homoki szőlőket pedig a balatonmelléki borvidékbe sorozták. A fokozottabb védelemre érdemesnek tartott 14 borfajta közül öt a „badacsonyi" melléknevet viseli : badacsonyi rizling, kéknyelű, auvergnas, furmint és muskotály. 1721-ben . 1936-ban . 6.621 lakos . 63.518 „ J 5