Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - VI. Tóth Magdolna: A Balatonvidék fejlődése

124 TÓTH MAGDOLNA A balatonvidéki nép legjellemzőbb ősfoglalkozása a halászat. A halászat joga. mindig a part birtokos földesuraké volt, akik ezt a jogot a királytól kapták ; jogot magános, vagy jogi személy egyaránt kaphatott. A legnagyobb víztulajdonosok a veszprémi káptalan és püspökség, a tihanyi apátság, a kegyes tanítórend, a vallásés tanulmányi alap, a herceg Festetics-család, a Hunyadiak, Eszterházyak, Inkeyek, ezenkívül a nemesi közbirtokosságok, így az alsóörsi, balatonfüredi, zánkai, rendesi, stb., amint azt Lóczy Lajos Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban őrzött térképén láthatjuk. A nép a Balaton mellékén szabad halászatról beszél, pedig a víz mindig a község birtokosáé volt, s a nép csak bizonyos szolgálatok fejében halászhatott. Szolgálat fejében a jobbágyok időnként bizonyos mennyiségű halat szolgáltattak az uraság konyhájára. A XIX. században a helyzet megváltozott. A jobbágyság felszabadulásával a nemességre mind súlyosabb terhek nehezedtek és így halászati jogát is jobban igyekezett kihasználni. A természetben való ellenszolgáltatással nem elégedett meg, hanem mivel a pénzt többre értékelte, bérlőt keresett a vizére. A hatvanas években már kb. az egész Balaton vizét bérlők halászták. Érdekes és jellemző a bérlők sorrendje pl. Paloznakon : a veszprémi káptalan vizét először a csopaikaknak adta bérbe, aztán megjelentek az első zsidó vállalkozók, akik magasabb bért fizettek, de belebuktak, mert nem értettek hozzá. Erre egy helybeli halász vette bérbe, amíg nem jött Rosenberg, aki nemcsak Paloznak, hanem Arács, Kövesd, Csopak, stb. vizeit is kibérelte és modern felszereléssel nagyhalászatot űzött. Az 1889. évi első halászati törvényben körvonalazott okszerű halgazdaság azonban gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, addig, amíg a tó harmadrészén a Rosenberg-család, máshol falvak szerint más és más bérlő halászott. Ezért a vízbirtokosság 40 év előtt egy társulatba tömörült és századunk első évében a tó halászatának jogát a jobbára veszprémmegyei birtokosokból alakult Balatoni Halászati Részvénytársaságnak adta bérbe. A bérlő részvénytársaság kötelezettséget vállalt a halaknak okszerű kitermelésére és a legnemesebb halfajok, a fogas és a ponty tenyésztésére, ill. nagyarányú behalasítására. A bérlő vállalat kilenc telepen (Siófok, Fonyód, Keszthely, Tihany, Révfülöp, Alsóörs, Kenese, Szemes és Badacsonylábdi) halásztat, siófoki központi telepén pikkelyfeldolgozó üzeme, Fonyódon pedig halliszt-gyára van. A halászás főleg 1200 m-es húzóhálókkal (gyalom) történik, amelyeket a társaság gőzhajói, vagy nyersolajjal fűtött motoros hajói vontatnak a halásztanyákra, de a felső és nyugati hínáros partokon nyáron varsákkal is halásznak. A halat és a hallisztet elsősorban itthon értékesítik, míg a garda ezüstfehér pikkelyét külföldön, Párisban. Barcelonában és Thüringiában hamisgyöngyök és egyéb dísztárgyak készítésére használják. A Balatonon szép fejlődésnek indult a sporthorgászat, amely a mai üdülőtájnak egyik vonzóereje. A parti sporthorgászat engedélyezésének jogát a bérbeadó társulat magának tartotta fenn, míg a csónakból való horgászatra (kivételes esetekben) a bérlő vállalat ad engedélyt. A lakosság eddig tárgyalt főfoglalkozásai megszabták a Balatonvidék gazdasági jellegét mindaddig, míg a Balatonnak egy másik gazdasági értékét, a vendégforgalom vonzó hatását fel nem fedezték. Ma már elmondhatjuk, hogy a szőlő-