Vízügyi Közlemények, 1940 (22. évfolyam)

1. szám - IV. Hidvéghy László: Szennyvíztermelőtelepek tervezése és üzeme

110 HIDVÉGHY LÁSZLÓ vattyúberendezéssel gondoskodunk a szivattyúk vízzel való megtöltéséről. Kisebb teljesítményű szivattyúknál, főleg Amerikában, alkalmazzák az ú. n. önfelszívó lapátosszivattyúkat, melyeknél a szivattyúval egybeépített, önműködő be- és kikapcsolású légszivattyú végzi az indításnál szükséges légtelenítést. Légtelenítésre majdnem kizárólag olaj, vagy vízgyűrfitömítésű, vagy mozgólapátos, körforgó légszivattyúkat alkalmaznak. Lábszelepet nem alkalmazhatunk szennyvíznél üzembiztonsági okokból. Szívótér kiképzése. A szívótér, a hozzáfolyó csatorna és aknarészek úgy építendők meg, hogy minden egyes szivattyú számára elegendő vízmennyiség jusson üzemközben. Gondoskodnunk kell bőségesen méretezett hozzáfolyónyílásokról, a szivattyú teljesítményének megfelelő befogadóképességű szívótérről, biztosítanunk kell a szívócső kitorkolása felett megfelelő vízrétegvastagságot, mert ellenkező esetben a szivattyú levegőt kap és a vízszállítás megszűnik. Fontos körülmény továbbá a szívótér, vagy akna fenékrészének helyes kiképzése. Meg nem felelő fenékkiképzés állandó iszap és kavicslerakódásokat okozhat a szívótérben. A tapasztalat azt mutatja, hogy — amennyiben megfelelő hely van rá — leghelyesebb a szívóakna fenékszintjét a szivattyúk szívónyílásai felé 15—20° hajlással ejteni, miáltal a szívótérben esetleg összegyűlő hordalék a vízzel együtt szivattyúk segítségével eltávolítható. Nagyobb teljesítményű telepeken — úsztató rendszerű csatornázás esetén — célszerű a szívótér szintjét megosztani : a szennyvízszivattyúk részére egy mélyebb, a záporszivattyúk részére egy magasabb szinttel bíró szívótérre. Ezáltal csapadékmentes időben megakadályozzuk a szennyvíz túlságos szétterülését és az ezzel kapcsolatos iszapkiválást, valamint az esetleges iszap-, vagy szennyvízbomlást. Általában a rendesen kisebb teljesítményű szennyvízszivattyúk szívócsöve mindig mélyebbre nyúljon, mint a nagyobb teljesítményű és csak magasabb belvízállás esetén működő csapadékvízszivattyúké. Iszaplerakódások megakadályozására valamennyi csatornaszakaszon, aknában, szívótérben stb. kerülnünk kell minden hirtelen keresztmetszetbővülést és vízáramlás útjából kívüleső szögletet. Gondoskodnunk kell az ilyen részek legömbölyítéséről és szabályos vízáramlást biztosító kiképzéséről, továbbá az iszaplerakódásra alkalmas szögletek, mélyedések betonnal való kitöltéséről. Tolózárak, csappantyúk. Átemelőtelep gépházának kiegészítő részeit alkotják a zárt vezetékbe beépíthető visszacsapószelepek, valamint a csővégződések lezárására szolgáló csappantyúk, melyek a szivattyú leállása esetén a már átemelt szennyvíz visszaáramlását akadályozzák meg. Nagyobb méretű vezetéknél a zárólap működése esetén föllépő ütéseket olaj-, vagy levegőfékezéssel csökkentjük. Csővezetékek tartós lezárására szolgálnak a tolózárak, melyeket 400—500 mm-nél nagyobb átmérők esetén kézi meghajtás mellett gyors működtetés szempontjából célszerű gépi — elektromos, hidraulikus, vagy pneumatikus — meghajtással is ellátni, amennviben esetleg megfelelő személyzet nem mindig áll rendelkezésre (pl. éjjeli záporok alkalmával). Egy 1200 mm átmérőjű tolózárat ugyanis kézi meghajtással egy ember 15 perc, két ember kb 10 perc alatt képes kinyitni, illetve lezárni. Gépi meghajtással ez az idő 2 — 3 percre csökken. Nyomócső. Minden átemelőtelep lényeges tartozéka a szennyvizet a befogadóba juttató nyomócső, melynek keresztmetszeti méretét a legnagyobb átemelt száraz szennyvíz, illetve annak a vízügyi hatóságok által a helyi viszonyok figyelembe-