Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - II. Trummer Árpád: Víziútjaink fejlesztése

26 TRTJMMER ÁRPÁD nem szabad szem elől téveszteni. Ezzel kapcsolatban áll a megépülő csatornák szélessége, amit az dönt el, hogy a víziútat egy, vagy kétjáratúnak tervezzük-e. A „Folyócsatornázó osztály" tervei általában egy hajó közlekedésére megfelelő szélességű csatornákra vonatkoznak, természetesen megfelelő hajókitérők alkalmazásával. A Duna —Tisza-csatorna eddigi tervei a víziút jelentőségének megfelelően kettős járatúnak készültek. Csatornázandó folyóinknál ez a kérdés nem merül fel, mert a hajók kitérését a folyó természetes szélessége biztosítja. Hasonló az eset a tiszántúli nagy öntözőés hajózó főcsatornánál, mert itt a szállítandó nagy vízmennyiségek miatt kell olyan széles medret létesíteni, hogy két hajó egyidejű közlekedése lehetséges. Az előadott kerettervnél tehát csakis a Duna—Tisza-csatorna szélessége volna vitás, ez fazonban a szélesebb víziút javára kell eldönteni. Bizonyos mértékű takarékosság érvényesülhet a hajózó-csegék építésénél. Itt nem annyira a méretek csökkentéséről volna szó, mert a 75 méter hasznos hosszúságot és a 10 méteres belső szélességet minden hajózózsilipnél, mint legkisebb méretet kell megtartani. Ellenben takarékoskodhatunk azáltal, hogy a liajózóösilipeket hosszirányú függőleges oldalfalak helyett burkolt lejtős oldalakkal látjuk el, ami a költségekben 30—40 százalékos megtakarítást jelent. Megemlítem itt, hogy a Sajó csatornázására készült terveken is ilyen zsilipeket vettek számításba. Fentiekhez természetesen még hozzáfűzöm, hogy ez a megoldás csak ott gazdaságos, ahol a csegék megtöltése mesterséges vízemelés nélkül történik s egyébként is a víz bőven áll rendelkezésre. Itt a Duna—Tisza-csatorna ismét kivétel, mert ennél az üzemvizet a gerinctartányba a legkedvezőbb megoldásnál is 2Г80 m magasra kell felszivattyúzni s ezért itt a több üzemvízzel működő lejtős oldalfalú hajózózsilipek nem gazdaságosak. A többi víziútnál ellenben mérlegelni kell, hogy a két megoldási mód közül az adott esetben melyik az előnyösebb. Megjegyzem még, hogy ott, ahol a folyó vize öntözésre jól hasznosítható, már előtérbe kerül az oldalfalas megoldás lehetősége, de ez is csak ott, ahol az öntözővizet helyhez kötötten kell elvezetni, mert ha közömbös, hogy a vízkivétel hol történik, akkor a vízhasznosítás szempontjából az átzsilipeléshez szükséges több üzemvíz sem jelent hátrányt. Az előzetes keretterv munkáinak általános költségelésénél a legtöbb esetben az olcsóbb oldallejtős hajózózsilipeket vettük számításba. A földmunkákat a helyi viszonyokhoz és a várható munkásteljesítményhez mérten irányoztuk elő. A fenti általáno ; szempontok előrebocsátása után a magyar víziutak fejlesztésének várható költségeit az alábbiakban állítottuk össze : I. Nyugati csoport. a) A Duna csallóközi szakaszán lévő gázlók megjavítása és mélyítése (68 km) 1. Kisvízi szabályozás 740.000 P 2. Kisvízi sarkantyúk 1,070.000 „ 3. Párhuzamos művek emelése 2,000.000 ,, 4. Kotrási munka 120.000 „ 5. Felszerelés és munkavezetés 570.000 ,, Összesen 4,500.000 P