Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

ÁRMENTESÍTÉS EIN К FEJLŐDÉSE 63 ezeket is csak Tokaj alatt.

1 A helytartótanács 1847-ben Paleocapa javaslatainak elfogadása mellett döntött, míg Vásárhelyi terveit, „mint ábrándos javaslatokat, melyek a tudomány elveivel és a tapasztalat tanácsaival egészen ellenkezők", irattárba tétette. Hogy mennyire elhamarkodott és igazságtalan volt ez a bírálat, azt a jövő igazolta. Széchényi be sem várta a helytartótanács végleges döntését, hanem még 1846 szeptemberében elrendelte a tiszaszabályozási munkálatok megindítását. Elsőnek a Tiszafüred feletti (66. szánni) átmetszés kiásásához fogtak hozzá. Ezzel egyidejűleg megkezdték Tiszadobtól a polgári révig húzódó védőtöltés építését. E munkánál az első kapavágást maga Széchényi tette meg, amire a Tiszadob mellett emelt obeliszk is emlékeztet. A nagyszabású munkálat első védőtöltése 70 cm-rel emelkedett az 1830. évi árvízszín fölé. Megépítésével azt a mintegy 11 km hosszú rést akarták elzárni, amelyen át a Tisza árvizei a Hortobágyra gyakran kitörtek, s azt végigsöpörve, majd a Berettyóval és a Körössel egyesülve csak Csongrád környékén tértek ismét vissza a Tiszába. A mederszabályozási munkálatoktól függetlenül az 1846 nyarán megalakult 8 tiszai ármentesítő társulat is hozzálátott a töltések építéséhez. Általánosságban megjegyezhető, hogy ezeknek az árvédelmi munkálatoknak megindításakor máivégig az egész Tisza mentén sok helyen emelkedtek szétszórt s egymástól független védőgátak. Ezek azonban igen gyöngék, alacsonyak voltak és legfeljebb közepes árvizeket tudtak feltartóztatni. Legnagyobb részük kisebb birtoktestek védelmére szolgált, vagy községi körtöltés volt. Megyei ellenőrzés alatt igen kevés állott. Példakép megemlíthetjük, hogy a Beregmegyei Ármentesítő Társulat megalakulásakor, 1846-ban, Mezővári és Csap között egy 62 km-es szakadozott védővonalat vett át a községektől, amely teljesen elhanyagolt állapotban lévén, gyökeres átépítésre szorult. A Bodrogközben is voltak már megyei töltések, de ezek csaknem minden évben átszakadtak és így céljuknak egyáltalában nem feleltek meg. A felsőszabolcsi ártér védelmére Veresmart és Zsurk között 26 km hosszú alacsony, gyönge védővonal húzódott, amelyet az új társulat 2 km kivételével nem is tudott felhasználni, s rövidesen fel is hagyott. A mai Középtiszai Ármentesítő Társulat árterületén akkoriban alakult négy kisebb társulat is vett át a községektől és magánosoktól kisebb töltésszakaszokat, amelyek közül legrégebbi a Mirhó-gát volt, Abádszalók közelében. (15. és 16. ábra.) Az előzőkben már szóba került uradalmi töltések közül még megemlíthetjük a hídvég-dinnyésháti 6-8 km hosszú jobbparti védőtöltést, amelyet 1841-ben a szatmári püspökség épített át. A megyei töltések közül nagyobb területet csak a pár évtizede fennálló torontáli védőtöltés mentesített. Az első tiszai vízitársulatok, amelyek építkezéseik költségeit egyrészt az ártéri érdekeltekre a haszon arányában rótt járulékokból, másrészt hosszabb lejáratú kölcsönökből teremtették elő, már az első esztendőben, 1846-ban összesen 14-!) km hosszban emeltek védőgátakat. 1847 végéig az árvédelmi töltések hossza 59-2 km-re emelkedett. Különösen a Felső-Bodrog mentén folyt serény munka. Itt 1848-ban az árterületet már 20'7 km-es védővonal oltalmazta, melynek kiépítése 1 Paleocapa Péter : Vélemény a Tiszavölgy rendezéséről. Olaszból fordította Saskn Károly. (Nyomatott Trattner Károly betűivel. Pesten, 1846.)