Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

60 BABOS Z. MAYER L. IX. A Tiszaszabályozás és egyéb ármentesítő munkálatok a kiegyezésig. A hazai vízimunkálatok múltjának vázlatos ismertetése során eljutottunk gróf Széchényi István fellépéséig, aki megindítója lett a kártevő vizek elleni céltudatos küzdelemnek és megalapozója annak a szakértelemmel elkészített korszerű és idővel az egész országot átfogó egységes szervezetnek, amely a Tisza és Duna völgyének ármentesítése útján hazánk hasznavehetetlen földjeit a nemzeti termelés szolgálatába állította. Bár az eddigi — legalább részleges sikerre vezetett — munkálatok előkészítették már a talajt az Alföldön terpeszkedő mocsárvilág rendezésére irányuló mozgalom számára, mégis azt kell mondanunk, hogy Széchényinek rendkívüli nehézségeket kellett legyőznie. Törvényhozásunk az elmúlt évszázad alatt sokszor vitatott meg ugyan viziügyeket és hozott ezekkel kapcsolatos rendelkezéseket, olyan törvények megalkotására azonban sohasem került sor, amelyek hasznos vízimunkálatok végrehajtására teremtettek volna jogalapot. Még olyan törvényeink sem voltak, amelyek a már elkészült vízimunkálatokat védték volna, pedig ilyenekre igen nagy szükség volt, mert például a védőgátak átvágása, vagy megrongálása gyakran előfordult. Megfelelő törvények nélkül eredményes munkát már azért sem lehetett végezni, mert a nemesség előjogainak védőbástyái mögött könnyen megbuktathatott minden olyan elgondolást, amely — hacsak legkisebb mértékben is — rendi érdekeit sérthette. Kicsinyesség, irigység, a saját föld görcsös védelme még a szomszéd birtokának az elpusztítása árán is — gondoljunk csak a védőgátak átvágására és megfúrására — a közvetlen veszélytől való mentesség és számos más körülmény igen szűk látókörbe szorította a hatalom akkori birtokosait. Elegendő, ha példaként megemlítjük, hogy a mocsarak lecsapolása ellen felhozott érvek sorában az elsők között foglalt helyet a viziszárnyasok nagyszerű vadászterületének elvesztése. Ugyancsak jellemző az akkori időkre, hogy a pesti védőgátakat, amelyek a fővárost, az ország büszkeségét lettek volna hivatva megvédeni, nem lehetett kellő magasságra emelni. Egyes befolyásos személyiségek szerint ugyanis a túlmagas gátak eltakarták volna a hajón érkező szeme elől a szép pesti Dunapartot, továbbá megnehezítették volna a hajókkal való közlekedést. Megemlíthetjük még a keménykezű, híres pestmegyei alispán, Földváry Gábor által a mult század harmincas éveiben Paks fölött végrehajtott imsósi Duna-átmetszés ügyét, amely akkoriban országszerte feltűnést keltett és amelyikről Jókai és Vas Gereben is megemlékezik. Földváry a helytartótanács hozzájárulásával ásatta ki ugyan a szóbanforgó átvágást, de az érdekelt nemesség akarata ellenére, amiből csaknem összetűzés is támadt. Jellemző, hogy az átmetszés létesítése előtt még Földváry barátai se hittek a szükséges munkaerő előteremtésének lehetőségében és évekre becsülték a terv kiviteléhez szükséges időt, míg azután a vármegye szégyeneként emlegetett imsósi posványt eltüntető átvágás két hét alatt készült el. Rendkívül nagy nehézséget jelentett a vízimunkálatokhoz szükséges pénz előteremtése. Az állam a költségeket a magánosokra akarta hárítani azzal az indokolással, hogy az ármentesítésből és lecsapolásokból származó anyagi előnyöket az érdekelt birtokosok fogják élvezni. Az érdekeltektől viszont nehéz volt a hozzájárulást megszerezni, mert anyagi áldozatra csak addig voltak hajlandók, amíg