Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

ÁRMENTESÍTÉS EIN К FEJLŐDÉSE 61 egy-egy éppen lezajlott árvíz pusztításait a saját bőrükön is tapasztalták. Ahogy halványodott azonban a pusztulás emléke, úgy apadt le a költségviselésre való hajlandóságuk is. Az árvizek által közvetlenül nem veszélyeztetett lakosság természetesen még inkább közönyös volt, tehát először a közvélemény érdeklődését kellett megnyerni. A század első negyedében pusztító árvizek hatása alatt, az országgyűlésen is egyre erélyesebben követelték a vízimunkálatok általános megindítását. E nagy gondolat képviselőinek táborát most már gróf Széchenyi István vezette. Beszédei és felvilágosító iratai szárnyakat adtak a mozgalomnak és a vízimunkálatok országos jelentőségű ügye egyre jobban áthatotta a közvéleményt. A magyar vizimunkálatok nagy apostolának feledhetetlen munkásságát már sokan méltatták. Ezért elegendőnek tartjuk, lia a legnagyobb magyar páratlan építőmunkáját alább csak számokba öntött eredményeiben idézzük fel. Igen jelentős az 1840. évi országgyűlés által az ország vízügyi kérdéseinek tanulmányozására kiküldött bizottság jelentésének az a része, mely azt javasolja, hogy a szabályozási munkálatok, közérdekűségükre való tekintettel államköltségen, a magánosok hasznát előmozdító ármentesítések és lecsapolások pedig az érdekeltek költségén végeztessenek el. Ebben a bizottságban már Széchényi is közreműködött. Az 1843—44. évi országgyűlés a közmunkákat szabályozó törvénycikkben nyomatékosan kimondja, hogy az ingyen közmunkát vízszabályozási munkálatok céljaira ezentúl is fel lehet használni. Időközben, 1844-ben, befejeződött a Tisza felvétele, mely elsőízben tüntette fel részletesen a Tisza völgyében uralkodó szomorú állapotokat. Most már lehetővé vált az egységes szabályozási terv elkészítése, mely több mint egy millió kat. hold árterületet mentesített volna. Ezekre a területekre annál is inkább szükség volt, mert az ország rohamosan szaporodó népessége (1840-ben már 10 millió fő) erősen éreztette feszítő erejét és szükséges volt új. művelés alá vehető földekre. Közlekedési szempontok is követelték a vízszabályozásokat, hiszen egy 1848-ból származó kimutatás szerint ebben az időben Borsod. Jásznagykún, Szabolcs, Békés, Csongrád, Csanád, Bács-Bodrog, és Torontál vármegyében, a Körösök és Temes vidékén még egyetlen egy köves út sem volt ! A szabályozás szempontjából döntő jelentőségű volt az 1845. évi újabb tiszai árvíz, amelynek hatása alatt még abban az évben összehívták a tiszavölgyi érdekeltségek nagygyűlését. Itt mutatták be az Országos Építési Igazgatóság nagyvonalú szabályozási tervét. A terv Vásárhelyi munkája, elsősorban az árvizek gyors levezetését kívánta biztosítani, ezért Mezőváritól (Bereg vm. Tiszaháti j.) Zalánkeménig (Szerém vm., a Tisza-torkolattal szemben) 122 átvágással kívánta megrövidíteni a Tisza folyását. Az árvédelmi szempontokat sem hagyta figyelmen kívül Vásárhelyi. Helyenként, főleg a mélyebben fekvő árterületrészek védelmére, töltések emelését javasolta, de itt is elsősorban az árvizek gyorsabb levezetésére gondolt, mert főkövetelményként a hullámtér viszonylagos keskenységét írta elő. Az érdekeltek gyűlése a tervet elfogadta, de a munka nagy fontosságára való tekintettel azt kívánta, hogy kivitel előtt azokat még egy neves külföldi szakember is vizsgálja felül. Ugyanekkor a kormány a helytartótanács közlekedési osztályának főnökévé a nagy ügy kezdeményezőjét, gróf Széchényi Istvánt nevezte ki és így a Tiszaszabályozás ügye a leghivatottabb kezekbe került.