Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

ÁRMENTESÍTÉS EINK FEJLŐDÉSE 47 galmi viszonyokra és a gazdasági életre, mind a telepítések országos fontosságú ügyére nézve fényesen igazolták a végzett munkák. Gróf Mercy Ferenc, aki ezt a természettől oly gazdagon megáldott vidéket ismét visszaadta a kultúrának, nem érte meg műva befejezését ; még 1734-ben Párma előtt hősi halált halt. Mária Terézia hosszú uralkodása alatt a vízimunkálatok még nagyobb lendületet vettek. Mindenre kiterjedő, egységes tervezetről most sem beszélhetünk, mert ezek a munkálatok nagyrészt még mindig helyi jelentőségűek voltak. Mégis a törvényhozás és a vármegyék számos intézkedéséből arra következtethetünk, hogy az ország minden részéből felhangzó panaszok részben meghallgatásra találtak és a rengeteg elszenvedett vízkár megszüntetésére — ha szűk keretek között is céltudatos munkálatok indultak meg. Bőven maradtak fenn olyan tervezetek, amelyek például a Dunamentén egyes helyeken uralkodó elviselhetetlen állapotok orvoslására törekedtek. Mikovinyi Sámuel, akinek nevével már találkoztunk, a Dunakiöntések főokát a számos kanyarulatban kereste, s ezeknek átmetszésekkel való megszüntetését javasolta. Más mérnökök árvédelmi töltések emelésére, vagy a már meglévők megfelelő kiépítésére, mocsarak lecsapolására tettek javaslatot. A Vág mentén folytatták azokat a szabályozási munkálatokat, amelyeket még a század elején indítottak meg. A Felső-Duna vidékén több helyen árvédelmi töltéseket emeltek. így pl. a még a XVII. században két, egymástól független szakaszban épült oroszvári töltést Mária Terézia uralkodása alatt szilárd kőtöltéssel kötötték össze és így az 4-4 km hosszban összefüggő védővonallá alakult át. (7. ábra, műmelléklet.) Ebben az időben a Szigetköz községeinek védelmére is több helyen emeltek kisebb körtöltéseket, amelyeknek hossza meghaladta a 8 km-t. Közöttük a Kilitit védő árvédelmi gát a legrégibb. Feljegyzések szólnak arról is, hogy Pest megye déli részén, a mai Sárközi Armentesítő Társulat területén a dunamenti védőgátak egyrészét a vármegye közerő igénybevételével már a XVIII. században megépítette. Ekkor állították helyre a Pataj—Ordas közötti, már régebben fennálló védőgátat is. A szomorú emlékű aradi várkörül húzódó 4 km hosszú töltés hasonlóképen még a XVIII. század második felében épült. A Tiszaszabályozás feledésbe merült terveit is felelevenítették, de a tervekből csak egy töredék került kivitelre : a Bega szabályozásánál mutatkozó hiányokat pótolták. Ez a csatorna ugyanis nem tudott feladatának teljesen megfelelni, mert szelvénye az árvizek levezetésére nem volt elegendő, viszont alacsony vízállás idején nem volt elég vize a hajózás számára. Ezeket a hiányosságokat 1758-ban a 6-8 km hosszú Bega—Temes árapasztó csatorna és 1786-ban a 9-6 km hosszú Temes— Bega tápláló csatorna létesítése részben kiküszöbölte. A Tiszaszabályozás terveivel kapcsolatban mint érdekességet említjük meg, hogy a Nagyrév melletti nagy kanyart egyesek már 1781-ben át akarták vágatni, hogy ezzel a 20-9 km hosszú hajóutat 600 m-re rövidíthessék le. Mindamellett ez az átmetszés csak közel száz év múlva valósult meg. A Temesvidék rendezésével kapcsolatban egyre jobban előtérbe nyomult a Tisza—Maros szögletének ügye is. A Maros évszázadokkal ezelőtt folyásának alsó szakaszán több ágra szakadt, amelyek közül a tulajdonképeni Maros-meder mellett a legnagyobb szerepet az Aranka és a Galacka játszotta. Utóbbi a XVIII. században már nem szolgált a Maros vizének levezetésére, az Aranka pedig, amely