Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - IX. Schmidt Eligius Róbert dr.: A magyarországi artézi kutakról, a körülöttük kialakult visszásságokról és megszüntetésük módjairól

A MAGYARORSZÁGI ÁRTÉZI KUTAKRÓL 457 gesen emelték az ország egyetemének egészségügyi színvonalát, aminek hatása az élet minden vonatkozásában jelentkezett. A legsürgősebb vízigények már ki vannak s még inkább ki lennének elégítve,, ha egyidejűleg megfelelő gondoskodás történt volna a kutak célszerűbb területi elosztásáról és jóságáról. Ma általában már nem arra kell törekedni, hogy minden áron vizet termeljünk. A kutak számának óriási növekedésével és az általuk megcsapolt vízadórétegek nyomásának és vízadóképességének csökkenésével kapcsolatban mind sürgetőbben jelentkezik a minőségi fúrás szükségszerűsége. A rendelkezésre álló vízszinteket csak észszerűen, a szomszédok és a köz sérelme nélkül szabad megcsapolni. A növekvő vízigények és a megfúrandó nagyobb mélységekből adódó többletköltségek csak a legnagyobb szakszerűséggel mélyített kutakat teszik jogosidtakká. A szakszerűség terén azonban csaknem a kezdet kezdetén állunk. Nem zárkózhatom el itt annak a megállapításától, hogy elenyésző azoknak az artézi kutainknak a száma, amelyek nem szenvednek, eredendő, szervi hibában. Az általánosan elterjedt hibák közé tartoznak többek között a következők : A fúrás kezdetén használt irány- vagy vezércsövet „költségkímélésből" a termelő- vagy béléscső leállítása után rendesen visszahúzzák, noha mint köpenycsövet bent kellene hagyni a lyukban, hogy általa a humusz-savaktól sokszor aggresszív talajvizet távoltaitsák a béléscsőtől. Köpenycső hiányában igen gyakran és hamar csőkorrózió jelentkezik, amely egyfelől utat nyit a szennyezett talajvíznek a kút belsejébe, másfelől alkalmat ad a nyomás alatt álló artézi víznek a megszökéséie. Sok artézi kút fertőzöttségének és korai elapadásának ez a tulajdonképeni oka. A fúró- majd béléscsőnek használt csövek átmérője és minősége is igen gyakran komolyan kifogásolható. Az Alföldön általában 1—3 hüvelyk átmérőjű csövek használatosak, leggyakoribb a 2 hüvelykes cső. Ezek a kis átmérőjű csövek megnehezítik, sőt gyakran lehetetlenné teszik megfelelő szűrőszerkezet beépítését. De nemcsak kút- és fúrócsöveket használnak az alföldi artézi kutak béleléséie, hanem gázcsöveket és mindenféle ócska, kiselejtezett kazán-forrcsöveket is, amelyeket jól-rosszul összehegesztve építenek be a lyukba. Természetes, hogy az ilyen csövekkel készült kút élettartama rendkívül korlátozott, sokszor alig egy-két év. A kút építtetője szempontjából tehát az ilyen csövek használata minden, csak nem gazdaságos. De a közösség szempontjából is súlyos veszélyeket rejt magában, mert bő lehetőséget nyújt a kút vizének, sőt ahol sok ilyen kút van, a vízadószintnek a fertőzésére és a vízpazarlásra is. A kilyukadt, felhasadt vagy rosszul illesztett csövek ugyanis ahelyett, hogy az artézi vizet a napszintre szolgáltatnák, részben vagy egészben, a kisebb nyomás alatt álló rétegekbe vezetik. Sok a hiányossága ezeknek a kutaknak abból a szempontból is, hogy az egyes csőrakatokat nem állítják le vízzárással s ezáltal lehetőséget hagynak a vizeknek csőmögötti közlekedésére. Ebből ismét vízpazarlás s egy egész sereg más hiba származhatik. Ezeket igen könnyen ki lehetne rekeszteni a legegyszerűbb vízzárási mód alka'mazásával, tudniillik azzal, hogy az egyes csőrakatokat mindig vizet át nem eresztő agyagba mélyített szűk előfuratba állítjuk le, szorítjuk be. Tökéletes kútnál sohasem engedhető meg, hogy a víz a cső alján, tehát tengely-irányban lépjen be a kútba, hanem mindig csak oldalról, mégpedig a vízadó-