Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - IX. Schmidt Eligius Róbert dr.: A magyarországi artézi kutakról, a körülöttük kialakult visszásságokról és megszüntetésük módjairól

A MAGYARORSZÁGI ÁRTÉZI KUTAKRÓL, A KÖRÜLÖTTÜK KIALAKULT VISSZÁSSÁGOKRÓL ÉS MEGSZÜNTETÉSÜK MÓDJAIRÓL. írta : DR. SCHMIDT ELIGIUS RÓBERT. Magyarország, különösen azonban az Alföld, népegészségügyének szempontjából korszakalkotó fordulópontot jelentettek Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek a nralt század hatvanas és hetvenes éveiben készült sikeres harkányi, margitszigeti, lipiki, alcsúti, ránkherlányi és budapest-városligeti mélyfúrásai. Ezek a fényes eredménnyel befejezett fúrások egyrészt igazolták az országban 1825 óta elszórtan folyó kisebb kútfúrások és kútfúrási kísérletek jogosságát és indokolt voltát, másrészt ellenállhatatlan erővel reáterelték az ország figyelmét az Alföld szempontjából szinte egyedül számbajövő észszerű s egészséges ivóvíz szerzési lehetőségre. 1878—79-ben készült el a püspökladányi állomáson az Alföld első jelentősebb (gázos) artézi kútja, majd a reákövetkező évben Hódmezővásárhelyen az első alföldi artézi közkút, amelyet csakhamar, s egyre fokozódó ütemben, artézi kútjaink szinte beláthatatlan sora követett. E kutak elterjedésében döntő szerepe volt az Alföldön ma széltében-hosszában használt szárnyas fúróval való s vízöblögetéses fúrási eljárás bevezetésének, melyet hazánkban tudtommal 1890-ben Hódmezővásárhelyen, a Bauer-féle gőzmalom artézi kútjának házikezelésben történt fúrásakor használtak először. Ez a külföldről származott módszer, kis átmérőjű s gyors fúrást téve lehetővé, egyszerre negyedére szállította le a fúrási költségeket, és ezáltal megvetette az azóta országos hírűvé lett hódmezővásárhelyi s általában az alföldi kútfúró dinasztiák alapját. Kezükön az eljárás egyre tökéletesedett, alföldi kőzetviszonyainkhoz idomult és így csakhamar különleges magyar fúrási rendszerré alakult át. Míg 1886-ban csak 56 kész és 6 munkában álló alföldi artézi kútról tudtak szakembereink, 1895-ben már 1087 artézi és fúrt kutat, továbbá 59 vizét vesztett és 179 eredménytelen fúrást tartottak nyilván Magyarországon. 1911-ben 3000-re becsülik az alföldi artézi kutak számát. 1935-ig viszont már 6000-re emelkedett a nyilvántartott csonkamagyarországi pozitív és negatív artézi kutak száma. Ez a szám azonban a valóságban létező kutaknak csak mintegy harmada. Az artézi kutak elterjedése csakhamar megváltoztatta addigi vízellátási rendszerünket, amely ősi soron folyókból és különböző kezdetleges ásott kutakból való vízmerésen alapult. Ezzel természetesen az Alföld népét pusztító s az egészségtelen, fertőzött ivóvíz használatától származó betegségeknek, — mint a különböző gyomor- és bélhurutoknak, tífusznak, vérhasnak, — is gátat szabtak e kutak. Az artézi kutak fő érdeme s eléggé nem is értékélhető jelentősége tehát az, hogy lénye-