Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

ÁRMENTESÍTÉS EINK FEJLŐDÉSE 45 Az ekkoriban hozott törvények és hatósági intézkedések arra mutatnak, hogy a hazánkban uralkodó tűrhetetlen állapotok megszüntetése érdekében valóban megtörténtek a kezdeményezések. Tervek és elgondolások is bőven születtek, ha a kivitel nem is tudott velük lépést tartani. Érdekes, hogy a század elején kormánytámogatással kidolgozott vízimunkálat-tervezetek hátterében a kincstár részéről is nagyrészt pénzügyi szempontok húzódtak meg. A lezajlott hadjáratok rengeteg pénzt emésztettek fel, tehát sürgősen új jövedelemforrásokról kellett gondoskodni. A magánosok által kezdeményezett és a hajózás érdekében létesítendő szabályozási műveletek az államnak is érdekében állottak, mert a kereskedelmi élet fellendülésétől a kincstár újabb jövedelmeket remélt. Néhány részleges siker a kormányhat óságokat arra ösztönözte, hogy a hajózás előmozdítása végett folyószabályozási és csatornaépítési terveket dolgoztasson ki. Ekkoriban láttak napvilágot a Tisza völgyének vízrendezésére vonatkozó első szabályozási tervek, amelyeket mind külföldi mérnökök készítettek el. Mindezekből semmi sem valósult meg és hamar feledésbe merültek. Ugyancsak még III. Károly uralkodása elején foglalkoztak először a Balatont a Duná val összekötő csatorna gondolatával, amely a Sió és a Sárvíz folyását követte volna. Ez is csak papírravetett ötlet maradt, mert az érdekelt birtokosok nem voltak hajlandók erre a célra pénzt adni, az államnak pedig nem volt. Eredményesebbek voltak 1724-ben a Vággal kapcsolatos mederrendezési munkálatok, amelyek végrehajtását a lipótvári erődítések érdekében rendelték el. A vágmenti vontatóutak megépítése iránt szintén történtek intézkedések, hogy a hajózás zavartalanabbul legyen lebonyolítható. Ez a rendelkezés ugyan a magánvállalkozás érdekeit szolgálta, de a kincstár a haszon reményében vállalta a munkálatokat. A század elejének, ha nem is a legelőnyösebb, de egyik legfigyelemreméltóbb vízimunkálatát Selmec vidékén hajtották végre. A nagyszabású mű megépítése Mikovinyi Sámuel selmeci tanár nevéhez fűződött. A pangásnak indult selmecvidéki bányászatnak a század közepén bekövetkezett nagyfokú fellendülése az olcsó vízierő közgazdasági jelentőségének felismerésére vezethető vissza. A nagy üzem vízszükséglete a környező vidék igen kedvező felszíni viszonyai folytán megfelelő völgyzárógátak és a vizeket összegyűjtő árokrendszer kiépítésével volt biztosítható. Az 1735-ben megkezdett munka 15 évig tartott és több mint 5000 munkást foglalkoztatott. Elkészülte után l(i tároló medence állott rendelkezésre mintegy 7 millió köbméter vízbefogadóképességgel. Ezekbe 72 km összhosszúságú gyüjtőárok-hálózat vezette a felfogott vizeket. A gépeket tápláló csatornahálózat hossza további 5(i km volt. A hosszú, fáradságos munkával felépített mű, több millió forintba került.

1 A XVIII. század legnagyobb és jelentőségében minden eddigi vízimunkálatot messze felülmúló alkotása a Te mes- Bega

2 vidékének vízrendezése volt. A lecsapolások ügye ekkor került először kapcsolatba a telepítés gondolatával. A Temesvidék a török uralom alól elképzelhetetlenül elhanyagolt állapotban került vissza. A Beregszó-pataknak a Begába való betorkolásától a Tiszáig húzódó, messzeségbe 1 Faller Jenő : Mikovinyi Sámuel selmeci tanárkodása. (Búvár II. évf. 4. sz.) 2 Bogdánjy Ödön : Böge, csege. (Vízügyi Közlemények. 1916. évi 2. szám.)