Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

44 BABOS Z.—

MAYER L. ekkor indult meg a hegyvidékek erőteljesebb benépesedése. Annál szerencsétlenebbek voltak a hódoltság népességi viszonyai. Az előző évszázadokban már az Alföldön keletkezett kis falvak ismét elpusztultak, a népesség a védelmet igérő nagyobb helységekbe menekült. így keletkeztek a nagykiterjedésű alföldi városhatárok anélkül, hogy magjukban nyugati értelemben vett várost találnánk. Az ország közepén terpeszkedő mocsárvilág egyre nagyobb terjedelmű lett. A természetes lefolyási akadályok, feltöltődések és nagyarányú iszapolódások mellett — főleg a szűkebb mellékvölgyekben — mesterséges torlaszokba ütközött a lefolyást kereső áradat. A százával épült malomgátak, a halászok vízfogói, a katonai szempontból létesített mederelzáró töltések egyre jobban elvadították ezt a szerencsétlen vidéket. A Dunántúlon a Sió, Kapós- és Sárvíz-mente, a Tiszántúlon a Berettyó vidéke ekkoriban posványosodott el teljesen. A Tisza árterülete helyenkint 60—70 kilométer széles volt. A mocsárrengetegből a városok és községek kis szigetekként emelkedtek ki. Közlekedésre általánosan csak csónakot, vagy tutajt használtak. Utakról beszélni sem lehetett, hiszen az ingoványok, mocsarak tömegében maguk a folyók is elvesztek ; egész vármegyék között mindössze pár használható átjáró jelentette az összekötőkapcsot. Egykorú feljegyzések szerint például Székesfehérvárról Tolnába mindössze egy átjáró vezetett a Sárvíz járhatatlan mocsarain keresztül.

1 Egy-egy árvíz után az Alföld és a Dunántúl széles völgyeinek lefolyástalan teknőiben képződött megszámlálhatatlan állóvizű posványt, lápot, nádast ellepte a fertőző betegségek csíráit terjesztő rovarok elképzelhetetlen tömege. A gyorsan bomlásnak induló mocsári növényzet dögleletessé tette a levegőt és ihatatlanná a vizet. Nem is csodálható, hogy a járványok ezrével szedték áldozataikat és az akkoriban nálunk járt külföldiek feljegyzései lesujtóan nyilatkoznak az itt talált állapotokról. VI. Vízimunkálatok a XYIII. században. A XVIII. század első évtizedei fordulópontot jelentenek a hazai vízimunkálatok történetében. A környező mocsarak miatt nehezen megközelíthető Temesvárnak 1716-ban történt visszafoglalásával megtört a törökök ellenállása a Délvidéken is. A felszabadult országban végre megindulhatott a békés fejlődés. Az ország újjáépítése, gazdasági lehetőségeinek és parlagon heverő kincseinek kiaknázása, az erősen megritkult lakosságnak telepítésekkel való céltudatos gyarapítása mind vonatkozásba kerültek a századokon át erősen elhanyagolt vízügyekkel. A török uralom alól való felszabadulás után egyszerre előtérbe nyomult a lecsapolások gondolata, hiszen visszakerültek az ország legvizenyősebb, legmocsarasabb területei. A helyenként egészen lakatlanná vált vidékek betelepítése előtt a területet először lakhatóvá kellett tenni. Vízimunkálatokra bőven nyilt alkalom, csak meg kellett ezeket kezdeni. Végigtekintve ennek a századnak ilyenirányú törekvésein, megállapíthatjuk, hogy a vezető tényezők nagyjában tisztában voltak az elmúlt idők mulasztásaival. 1 Tenk Béla : A vízszabályozások Tolna vármegyében a XVIII. században. (Kiadja Tolna vármegye közönsége. Pécs, 1936.)