Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

ÁRMENTESÍTÉS EINK FEJLŐDÉSE 43 1569-ben kelt törvény a felsődunai töltések építésével kapcsolatban tartalmaz különböző intézkedéseket. Utóbb a XVII. század elején megismétlik ezeket a rendelkezéseket, amelyekből az tűnik ki, bogy törvényhozóink a nyugati határszélhez közeleső és vagyonos szigetlakók sorsát különösképen szívükön viselték. Ugyanakkor foglalkoztatta a törvényhozást a Vág árvizeinek levezetése is ; ezze kapcsolatban töltések emelését rendelték el. Okiratok szólnak a Mura-menti védőgátak állapotáról, tehát ezek helyenként már fennállottak. Ugyancsak a XVII. század elejéről maradtak fenn olyan királyi rendeletek, amelyek a Kis-Csallóköz mellett végzett munkálatokkal, továbbá a Győri-Dunaág és a Rába szabályozásának kérdésével foglalkoznak. Főleg az utóbbi volt nagyobb jelentőségű, mert a rendkívül feliszapolódott meder miatt már komolyan veszélyeztetve voltak a legfontosabb végvárnak, Győrnek az erődítményei is. Katonai érdekről lévén szó, királyi biztosokat küldtek ki a kérdés tanulmányozására és a szükséges munkálatok végrehajtására, de a felterjesztett jelentések szerint a Rába szabályozására irányuló műveletek eredményre nem vezettek. I. Lipót uralkodása alatt folytatott tanulmányok a bajok kútforrásául a Rábán sorakozó vízimalmokat jelölik meg, ezek eltávolítására azonban sor nem kerülhetett, mert tulajdonosaik a közszükségletre hivatkozva elgáncsoltak minden beavatkozási kísérletet. Egy 1596-ban hozott törvény arról intézkedik, hogy a Garamon fennálló vízimalmokat rombolják le, vagy helyezzék át, mert a víziközlekedést, tutajozást akadályozzák. Volt-e foganatja a rendelkezésnek, nem tudjuk. Másutt sem uralkodtak sokkal különb állapotok, mert a már meglévő víziművek fenntartására sem fordítottak kellő gondot. 1657-ben a Csallóköz árvédelmével kapcsolatban Komárom vármegye közgyűlésének kellett elrendelnie a Duna és a Csiliz-folyó töltéseinek helyreállítását. A XVII. században találkozunk először a Tisza-menti vízimunkálatok nyomaival. Ezek szerint — főleg a folyók felső szakaszának egyes részein •— már a régebbi időkben is folytattak szabályozási kísérleteket, sőt helyenként töltéseket is emeltek. II. Mátyás 1613-ban hozott törvényeinek egyike a Tisza-menti védőtöltések létesítését az érdekelt folyómenti vármegyék feladatává teszi. Az eddig elmondott és nagyrészt papiron maradt munkálatoknál sokkal érdekesebb és figyelemreméltóbb az a vízimunkálat, amely, jóllehet nem lecsapolási szándékból eredt, mégis a Felső Tisza egyik vizenyős vidékének részbeni lecsapolásához vezetett. Zemplén megyében 1646-ban /. Rákóczi György fejedelem belga és velencei mérnökök tervei alapján Tárkánytól Tokajig a Karcsa-ér medrének felhasználásával hajózható csatornát ásatott a mármarosi só nyugatra való szállításának megkönnyítésére. E csatorna a fennmaradt feljegyzések szerint nagykiterjedésű tiszai árteret is művelhetővé tett, azonban utóbb gondozás hiányában nagyon feliszapolódott. II. Rákóczi Ferenc pedig, — a vízimunkálatok iránt nem sok érzéket mutatva — 1705-ben kitisztogatás helyett, mint hasznavehetetlent, eltömette. A csatorna pusztulásával ismét megindult az elmocsarasodás folyamata és a virágzásnak indult mezőgazdaság hamarosan eltűnt erről a vidékről. A török hódoltság alatt a magyarlakta vidékek nagyrészt török uralom alá kerültek. Az innen menekülők ellepték a királyaink kezén maradt területeket, s 1 Dr. Némethy Béla : Vízjogi előzmények a magyar Corpus Jurisban. (Vízügyi Közlemények 1931. évi 1. szám.)