Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - VI. Lászlóffy Woldemár dr.: Községeink és városaink vízellátása

418 LÁSZLÓ FF

Y WOLDEMÁR DR. teherként nehezedik a közületekre. De ott, ahol a körzeti vízvezetékek elburjánzottak, mégis elég nehéz lesz a központi vízmű megépítése mellett hangulatot kelteni. Ha azonban a meglévő vezetékek figyelembevételével előre elkészül az egységes csőhálózat terve és az egyes érdekeltségeket arra kötelezik, hogy az időnkint szükségessé váló javítások során ennek megfelelően cseréljék ki és kapcsolják össze vezetékeiket, akkor megtörtént a legnehezebb lépés az egységes vízmű felé. A tárolómedencék és önműködő kapcsolású légnyomásos szivattyútelepek megépítése későbbi feladat lehet és nem jelent túlságosan nagy terhet az egyeseknek, ha megtörtént már az egész érdekeltség összefogása. Mindenek előtt meg lcell akadályozni a helyzet további elfajulását, ami erélyes hatósági beavatkozást kíván. További sürgős feladat volna ennek a hazánkban nagyjövöjű vízellátási rendszernek a módszeres kidolgozása és kikísérletezése. e) Vízmüvek. Ha már most az ivóvízellátás legtökéletesebb megoldása, a központi vízművek, felé fordítjuk figyelmünket és a milliós fővárostól eltekintünk, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a Budapesten kívül lakó népességnek csak kereken 11%-a fogyaszt vízvezetéki vizet. Közegészségügyi szempontból nincs ugyan különbség az ártézi-kút társaságok és a központi vízmű vize között, de annál nagyobb az ellentét a kétféle vízellátás között nemzetgazdasági és szociális jelentőségükben. Nemzetgazdasági vonatkozásban azért, mert az előbbi rendszer — bár mint láttuk, egyenkint kevés pénzáldozatot kívánó létesítményekből áll — összeségében igen drága és mert egy igen értékes nemzeti kincs legkönnyelműbb pocsékolását jelenti, szociális vonatkozásban pedig azért, mert a kúttársaság merev, zárt rendszere nem engedi meg a fejlődést : a szegény embertől a későbbi csatlakozás reményét és lehetőségét is elveszi Kevés városi vízmüvünk közül az 1928-ban befejezett vácit ismertetem Andor Károly szíves közlése alapján. Építési költsége a különleges helyi viszonyok miatt elég nagy : 2-1 millió P volt. Ezt az összeget 20 év alatt törleszti a város ingatlantulajdonos közönsége értékövezetenkint megállapított, a telek utcai hosszához igazodó, vízvezetéki alapdíjjal (0-90—1-60 P/fm). Az előre elkészített 1513 házi csatlakozás összesen 250.000 P-be, vagyis telkenkint 166 P-be került, amit a telektulajdonosok 5 és fél év alatt törlesztettek. A vízvezetéki átalánydíjat havonta fizetik : 0-35—0-88 pengőt lakrészenkint ; a fürdőszoba díja havi 1— P, a W. C.-é 0-88 P. (Közelítő számításom szerint egy-egy családi házra az első években évi 80—120 P teher jut s ezt kényelmes havi részletekben fizetik. Ezzel szemben egy kúttársasági jog ára átlag '250—500 P, fizetési feltételei azonban sokkal kedvezőtlenebbek és a befizetett összeg a kút elapadása esetén teljesen odavész. A vízszolgáltatás különbségeit — minőségi ellenőrzés, karbantartás, fokozott tűzbiztonság — talán nem is kell részleteznem.) A vízdíj köbméterenkint 35 fillér. Az átalánydíj fejében kiki elfogyaszthatja az ezzel az egységárral kiadódó mennyiséget és csak az ezen felüli fogyasztásért fizet m

3-kint 28 fillért. (Kecskeméten a közkútról házhoz hordott víz 2—3 P/m

3 !) A lakosság legnagyobb része örül a kitűnő vízvezetéki víznek és szívesen fizeti (az egyébként a transfermoratóriummal egyidőben csökkentett) vízdíjakat. A kevésszámú és inkább a gazdatársadalomból kikerülő ellenzék száma állandóan csökken, mert a hátralékokra hosszúlejáratú törlesztést engedélyezett a vízmű mindazoknak, akik a mindenkor esedékes vízdíjat rendesen megfizetik. Talán nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a vízmű önmagát tartja fenn, sőt még csekély mértékben a közigazgatás költségeihez is hozzájárul. Vác városa valóban szerencsésen használta fel a Speyer-kölcsönt.