Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - VI. Lászlóffy Woldemár dr.: Községeink és városaink vízellátása

414 LÁSZLÓ FFY WOLDEMÁR DR. viszont csak ásott kutakból történik, nem megfelelő. A belterületi négy kúttársaság kiadott kútjogainak száma 240, egy-egy kútjog ára 350—400 pengő, amit még — karbantartás címén — évi 3—6 pengő külön költség terhel. A társaságok pénztárnoka, évi 30—40 pengő tiszteletdíjat kap, a vezetőség többi tagjának nincs tiszteletdíja. Dr. Nyerges Gábor m. kir. tisztiorvos, akinek a fenti, tiszaföldvári adatokat köszönöm, — kiemelve az aránylag csekély költségeknek és a korlátlan vízhasználatnak előnyeit, — a következőkben foglalja össze a kút-társasági rendszer hátrányait : 1. A létesítési költségek nagyobbak, mint egy központi vízmű költségei. 2. A vízszolgáltatás nem egyenletes, mert nyáron, a nagyobb vízfogyasztás esetén gyakran nem áll kellő mennyiségű és kellő nyomású víz rendelkezésre. 3. Nincs víztorony és ezért a magasabban fekvő, vagy emeletes házaknál külön emelőszerkezettel kell a vizet rendeltetési helyére tobábbítani. 4. A szabad közcsapokon rengeteg víz prédálódik el. 5. A vízzel együtt feltörő földgáz felhasználatlanul kárbavész. 6. Ha a kutak elapadnának és új kút létesítése válnék szükségessé, a költségek az egyes kútjog-tulajdonosokra újbóli nagy terhet rónak. Végül megjegyzi, hogy célsz-erű volna, ha a kúttársaságok egyesülnének. A puhatolódzások szerint a kúttársaságok részéről nem volna ennek akadálya, azonban a. vízmű létesítésével járó költségeket a község egyelőre nem tudná fedezni. Figyelemreméltó Lénárd István és fia ártézi kútfúrók és szerelők Kunszentmártonra vonatkozó következő tájékoztatója : A 12.000 lakosú községben társasági alapon létesült 10 ártézi-kút szolgáltatja az ivóvizet. 800 házba be is vezették a vizet és ma már kb. 150 fürdőszoba is van. Az ivóvíz viszony okon mégis sok javítani való volna. Kb. 500 háztulajdonos szeretne még bekapcsolódni a vízellátásba, azonban a társaságok nem adnak ki több jogot. Vizük ugyan volna elég, de attól félnek, hogy további vízelvonással a nyomás, és így a meglévő berendezések használhatósága csökkenne. Hiába indítványozta Lénárd, mester a 10 kút összekapcsolását, amihez a kúttársaságok tartaléktőkéje és az újonnan csatlakozó ingatlantulajdonosok hozzájárulása anyagi alapot is adna, a szép terv az érdekeltség félelmén hajótörést szenvedett. Nincs, aki a kúttársaságokat egyesülésre kényszerítse, ez csak hatósági nyomással volna elérhető. Jászberényben (30.000 lakos) ez a helyzet : 1927-ig a város egész területén szétszórt ártézi kutak utcai kifolyókkal látták el a vízszükségletet. A város tulajdonában lévő Lehel-szállót, a vele összeépült gimnáziumot és még néhány középületet a szálló udvarán lévő kútból házi vízvezetékkel táplálták. A rendszer a közelben lévő tehetősebb háztulajdonosok bevonásával fejlődött, ma már magánvezetékek is bekapcsolódtak. A csőátmérők talán 20—40 mm körül mozognak. A tárolás mindössze egy 10 m

3-es. medencével van megoldva a Lehel-szálló padlásán. A jászberényi példával kapcsolatban jegyzi meg F. mérnök: Jellemző erre a vízvezetékre a kezdetlegesség, a tervszerűtlenség és az előírások teljes mellőzése. Tervszerű munkával, ugyanolyan befektetés árán, valóban jó megoldást lehetett volna teremteni. Teljesen hasonló értelemben írja Simontornyáról Mantuano József kir. főmérnök : A siórnenti községet körülvevő mocsarak kiszárítása jóformán még alig fejeződött be, így a felszínhez közeleső talaj vízrétegbe telepített 18 közkút vize, az Országos Köz-