Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

3-4. szám - VI. Lászlóffy Woldemár dr.: Községeink és városaink vízellátása

KÖZSÉGEINK ÉS VÁROSAINK VÍZELLÁTÁSA 409 nak helyzete, vagy néhány község kétségbeejtő vízinsége a Bükk-hegység karsztvidékén. Mantuano József kir. főmérnök, a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatal főnöke közli : „Lókút község Zirctől délre a Bakony egyik legnagyobb hegyének, a Papodtetőnek a lábánál a vízválasztó gerinc oldallejtőire települt. Templomának tengerszint feletti magassága 453 m, így ez a község trianoni Magyarország sorrendben második legmagasabban fekvő községe. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint a község 1899 lelket számlál. Az állatállomány 700 drb számos állat és 300 drb juh és sertés. A község vízellátása egyszerűen kétségbeejtő, valósággal érthetetlen. Belterületen forrás nincs. Mindössze három kút van a község területén, amelyeknek együttes napi vízszolgáltatása erőltetve legfeljebb 10 m

3 (egy főre 5 liter !). A lakosok a háztetőkről ciszternákba összegyűjtött csapadékvízre vannak utalva. Az ivásra, itatásra szükséges vizet pedig, részben minden fogatos háznál ilyen célra rendelkezésre álló hordóban kocsin, a zsellérek pedig kannákban, gyalogosan hordják naponta a községtől mintegy 1-5 km-re fekvő Óbánya-pusztán lévő kútból. Jellemző, hogy 83 háznál van földbeásott víztartány, amelyben a messziről szállított vizet raktározzák. Száraz időjárás esetén azonban a házi ciszternák vize is gyorsan elfogy és az óbányapusztai kutak vize sem elegendő a szűkösen megszabott vízigények kielégítésére. Ilyenkor a lókútiak 4—5 km-re fekvő forrásokhoz is eljárnak vízért. A község lakói több helyen is próbálkoztak kutak létesítésével, kísérleteik azonban, a vizetátbocsájtó mészkőből felépült terület erősen töredezett volta miatt meddőek maradtak. Csupán öt gazdának sikerült a templomtól északra fekvő domboldalban lévő szántókon kútásással némi vizet találni. Ezeknek a kutaknak a vízszolgáltató képessége azonban nyáron legfeljebb 6—7 család szükségletét fedezi. Vízhozamuk erősen függ a csapadékviszonyoktól és ezért némelyiket gazdája lakat alatt is tartja. Lókúthoz hasonló vízhiánnyal küzd Borzavár község is. Itt a helyzet csak annyiban kedvezőbb, hogy a falu nyugati oldalán már vannak kutak, amelyekből az ivóvíz mégis csak könnyebben szerezhető be. A község Zirctől északnyugatra, dolomitos hegylejtőre épült, legmagasabb részei 450 m, legalacsonyabb részei pedig 380 m körüli tengerszín feletti magasságban vannak. A község 167 lakóháza közül kútja vagy közkutakkal való vízellátása csak mintegy 67 háznak van. A megejtett vizsgálat szerint ezek a közkutak is baktériummal vannak fertőzve, úgyhogy ivásra tulajdonképen alkalmatlanok. Igen sok hasonlatosságot mutat Borzavárral a vízellátás terén a közeli Tót váz so nv. A község déli és délnyugati részén egyáltalán nincs víz, úgyhogy télen állatitatásra a havat olvasztják meg. Az 1930. évi népszámlálás szerint 1544 lelket számláló helység vízellátását a kevés számú liázikúton kívül 5 közkút szolgálja. Közülük az Országos Közegészségügyi Intézet 4-et ivásra alkalmatlannak minősített. A lakosság hiányos vízellátásán kívül igen nagy gondot jelent még a nyáron legelőn lévő mintegy 1480 számos állat itatása, mert a júniusi melegek beálltával a legelőtől mintegy 2-5 km távolságra lévő forráshoz kell az állatokat hajtani itatás céljából." Az ismertetett ivóvízviszonyoknak kétségtelenül része van abban, hogy hazánk halálozási arányszámával még 1937-ben is 16. helyen állott Európa 22 országa között (1000 lélekre 14-4 haláleset, — ugyanakkor Németalföldön 8-5, Németországban 11-7. A rossz ivóvíz káros hatását nem mutatják közvetlenül a statisztikák. A halálokok között a fertőzött víz élvezetével szorosan összefüggő tífusz és vérhas is csak 1-1%-kal szerepelnek. Mégis gondolnunk kell arra, hogy a fogyasztás helyén bőségesen rendelkezésre álló jó víz mennyire fokozza a tisztaságot és ez viszont milyen erősen