Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)
1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)
36 BABOS Z.— MAYER L. kevésbbé vizenyős Dunántúlon már a rómaiak előtti időkben is kimutatható a művelés magasabb foka. Plinius szerint a pannóniaiak már a rómaiak előtt ismerték az eke egy kezdetleges fajtáját. Ha a hazai vízimunkálatok múltjában az első kézzelfogható nyomokat kutatjuk, több mint 1600 évvel a rómaiak idejébe kell visszamennünk. Ez időben hazánk földjén emlékeiben még ma is megcsodálható magas kultúra virágzott. Bár a rómaiak csak a Dunántúlt és Erdélyt foglalták el, ügynökeik bejárták a Duna—Tisza közét és a Tisza felső vidékeit is. Az itt uralkodó végeláthatatlan mocsárvilágról az első írott feljegyzések a római időkből származnak. A hódító rómaiak hazánkban egészen a Dunáig nyomultak előre. Pannónia mint határtartomány számukra különösen fontos volt, mert a birodalmat a vándorló barbár népek ellen védelmezte. Szokásuk szerint itteni uralmukat is katonai telepekkel akarták alátámasztani. Azonban az erdőségekkel borított Dunántúl és a Dráva—Száva köze is tele volt ingoványokkal, mocsarakkal és így a sikeres telepítések előfeltétele a földmívelést és az egészséges életkörülményeket biztosító lecsapolás volt. Hogy a rómaiak fejlett műszaki tudásuknál fogva ilyen természetű munkálatokkal Pannóniában is foglalkoztak, arról több egykorú feljegyzés szól. A katonai célokat szolgáló útépítéseik is több ízben kényszerítették őket — főleg a Dunántúl északkeleti részén — mederszabályozásokra és lecsapolásokra. (4. ábra.) Egyik főútvonaluk átvezetett a Sárvíz mocsárvilágán, ahol csak töltés építésével tudtak boldogulni. A III. században a pannóniai származású Probus császár több helyen próbálkozott mocsarak kiszárításával és az így nyert új területeken virágzó földmívelést teremtett. A szőlő meghonosítását is az ő nevéhez fűzik. Utóbb Galerius császár a IV. században katonáival kiirtatta a Balaton-parti nagy erdőségeket, sőt csatornák ásatásával lecsapolta a tómenti mocsaras területeket is, miáltal telepeseit igen gazdag termékeny földekhez juttatta.Üjabb kutatások igazolták azt a feltevést, hogy a Sió-csatorna első megépítője szintén ő volt. A Balaton (Lacus Pelso) fölös vizét levezetendő, katonáival kiásatta a mai Sió-csatorna elődjét. 1) A helyenként töltésezett medernek maradványai még ma is megtalálhatók, hasonlóképen a régi vízleeresztő zsilip egyes részei, melyekre Siófoktól északra nemrég bukkantak rá. A Dráva—Száva menti nagy mocsarak lecsapolását szintén a rómaiak kísérelték meg először. A Száva folyását környező őserdők alján meghúzódó termékeny völgyek igen vonzották a telepeseket, mert az ellenségtől távolabb lévén, a Dunántúlnál jóval nyugodtabb vidéknek számítottak. E völgyek mentén azonban számos egészségtelen mocsár feküdt, amelyeket főleg az áradások után visszamaradt vizek tápláltak. A hátramaradt feljegyzések szerint a rómaiak itt is több helyen végeztek eredményes lecsapolást. Munkálkodásuk nyomait a múlt században még meg lehetett találni. Úttörő munkájuk eredményei a háborús évszázadok folyamán teljesen elenyésztek. A csatornák feliszapolódtak és a mocsárvilág ismét birtokába vette a tőle elhódított területeket. A Száva régi töltéseinek javításakor felszínre vetődött római érmékből arra következtethetünk, hogy értékesebb településeik védelmére már a rómaiak építettek árvédelmi gátakat. 1 Dr. Cholnoky Jenő : A Balaton hidrografiája. (A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei, I. kötet, II. rész*Budapest, 1918.)
