Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

1. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész)

ÁRMENTESÍTÉS EINK FEJLŐDÉSE 37 A rómaiak által teremtett rövidéletű kultúrát nagyrészt elsöpörte a népvándorlás vihara. A városok rombadőltek, a bányákat felhagyták, a termőföldek elpusztúltak. Az avarok hosszú uralma alatt tovatűntek a rómaiak munkásságának szép eredményei. Az enyészet munkáját Nagy Károly tette teljessé, ki a VIII. század végén az avarok legyőzésekor végigseperte és felperzselte Pannóniát, melv csaknem elnéptelenedett. A Dunántúllal együtt a kultúra nyoma a szomszédos Duna—Tisza közén is elpusztult és hazánk ismét vadonná változott. III. Magyarország vízrajzi képe a honfoglaláskor. A honfoglaláskor hazánk területén főleg az erdőségek és a víz uralkodtak. A Dráva-—Száva közét, a régi Pannónia dombvidékét, a Felvidék hegységeit és Erdélyt hatalmas őserdők borították. A hegyvidék lábánál a láthatár messzeségébe vesző mélyföld terült el. A környező hegységekben eredő vagy azokon áttörő folyók mind ide futottak össze. A nagy, esés nélküli síkságon erősen lecsökkent sebességgel kígyóztak tova a vizek, míg végül mocsarak rengetegébe vesztek. A Felső Tisza kiszélesedő völgyét Munkácsig a Szernye-mocsár, Szatmárig az Ecsedi-láp, a Hortobágy mentét és a Kúnságot a Tisza árterülete, Békés és Bihar vármegyéket Nagyváradig és Gyuláig a Kis- és Nagy-Sárrét, Csanád és Torontál vármegye északi részét a Maros árterülete, az ettől délre eső részeket pedig a 'femes—Béga árterülete borította. A Tiszától a verseci határig, délen a Dunáig az Illancsi és Alibunári mocsár uralkodott. Közülük egyik-másik egészen századunkig megmaradt. Ezen a zsombékos területen bizony még kezdetleges kultúra mellett is csak igen kis népesség találhatott megélhetést. Hasonló jellegű volt a Kis-Alföld medencéje és a Csallóköz. Ezt a vidéket akkoriban még sokkal jobban behálózták a Duna mellékágai és erei, mint ma. A körülöttük elterülő mocsarak távolról sem nyújtottak egészségesebb életlehetőségeket, mint az Alföld. A hegyvidékek hatalmas őserdei nem vonzották a síkságok korlátlan szabadságához szokott honfoglalókat. A Dunántúl, amely nyomokban még megőrizte a római kultúra emlékeit, már hívogatóbb volt. Középső részét ugyan a Balatont övező széles erdősáv foglalta el. de ez a rómaiak munkálatai nyomán még sem volt az a lakatlan ősvadon, mint a felvidéki erdőrengetegek. A Balatontól keletre a mai Fehér és Tolna vármegyékben, továbbá Baranya és Somogy déli részén, hasonlóképen Győr, Moson és Sopron vármegyékben a vidéket nagykiterjedésű mocsarak borították, amelyek áthatolhatatlan védőbástyaként meredtek az ellenséges nyugati szomszédok felé. Délen a Dráva— Száva-közének mocsári őserdőkkel védett vizenyős völgyei őriztek meg talán legtöbbet a régi római kultúra maradványaiból. A magyarság, mint pásztorkodással foglalkozó nomád nép, az ország közepét elfoglaló Alföldnek a vízjárta árterületeken kívül eső peremén és a dombos vidékeken telepedett le. Lakóhelyét előszeretettel választotta a folyók mentén, hol halászatra is alkalma nyílott és állatai számára dús legelők kínálkoztak. C sak később, a népesség szaporodásának kényszere alatt és a műveltség terjedésével, kezdett lassanként a folyók völgyében felfelé hatolni a hegyek felé. Ilyen kezdeti települési viszonyok mellett az őslakosság egy része, és a későbbi bevándorlók az