Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)
4. szám - dr. Viczián Imre: Néhány szó a hajózócsatornák méreteinek kérdéséhez
510 fejezték be) kilométerenként már 1 millió aranyfranknál többe került volna. 1 Ha tehát a részben 1900 előtti adatokra felépült képet a mai időkre akarjuk átültetni, számolni kell azzal, hogy az építési költségek a háború előtti évekéihez képest nem estek vissza, sőt ; aminek folytán pedig nagyobb lesz az a különbség is, amely a kis- és nagycsatornák építési költségei, illetve a csatornaköltségek között mutatkozni fog. Ezek után térjünk vissza a 6. ábrára. A kritikus forgalmat, amelynél a nagyobb méretű hajókra épített csatorna gazdaságossá válik, a következőképen kapjuk : az évi csatornaköltségből egy-egy áthaladó árutonnára jutó költség — jelöljük C-vel — a forgalom függvényében hiperbolikusán változó érték, tekintve, hogy a mindenkori évi forgalomnak (áthaladó tonnamennyiségnek) és а С tényezőnek szorzata állandó : az évi csatornaköltség. A különböző csatornaméreteknek megfelelő és a forgalommal változó С értékeket a három alsó görbe adja. A görbék aszimptotikusan közelednek a forgalom és a költségtengelyhez. На а С görbékhez minden pontjukban hozzáadjuk a megfelelő F fuvarköltség értékét — vagyis a görbéket a költségtengely irányában, a különböző F fuvarköltségeknek megfelelő mértékkel, önmagukkal párhuzamosan eltoljuk a T teljes költség görbéit kapjuk. Ezek a görbék metszeni fogják egymást, és a metszés helye adja a kritikus forgalmat. Láthatjuk, hogy kis forgalom mellett nagycsatornát építeni nem érdemes, mert kishajón való szállítás teljes költsége a nagyhajóénak alatta jár, az egy tonna árura jutó csatornaköltség nyomatékos volta miatt. Nagy forgalomnál ezzel szemben fordítva áll a helyzet. A szóbanforgó útvonalon például 600.000 tonna évi forgalomnál már érdemes lenne 300 tonnás helyett 670 tonnás hajókra építeni a csatornát. Viszont 1200 tonnás hajókra történő építkezés a 670 tonnás hajókkal szemben csak 2,200.000 tonna évi forgalomnál mutatkoznék gazdaságosnak. Ez a példa, mint tudjuk, képzeletbeli francia útvonalra vonatkozik. A valóságban Franciaország nincs abban az előnyös helyzetben, hogy rövid 100 kilométeres csatornával köthesse össze két folyóját és így 600 kilométeres, összefüggő víziutat hozhasson létre. Franciaországban hegyen-völgyön át, 200—400 km-es csatornákat kellett létesíteni ahhoz, hogy egyik folyó a másikkal összeköttetést nyerjen. Ilyen körülmények között persze a nagy méretekre való kiépítés költsége sokkal nyomatékosabb, mintha egy 100 km hosszú csatornáról lenne szó, mely síkvidéken áthaladva, két folyót kötne össze. A kifizetődéshez olyan tekintélyes forgalmak lettek volna szükségesek, amilyet a francia csatornák zöme még a mai napig sem ért el. Nem szabad természetesen elfelejtenünk azt sem, hogy a tőkék még a gazdag Franciaországban sem állanak korlátlanul rendelkezésre. Ha tehát ki akarták építeni a 4200 km hosszú, az ország minden forgalmasabb vidékéig elvezető csatornahálózatot, akkor ez nagyobb méretek mellett valószínűleg nehezen lett volna keresztülvihető és — amennyiben ragaszkodtak volna a nagy méretekhez — valószínűleg kevesebb csatorna lett volna létesíthető. De ez a megoldás nem egyezett volna a francia ízléssel, amely beruházásaiban nem azt keresi, hogy melyik az 1 Ezt a csatornát ugyan kettős zsilipekkel tervezték, ez a körülmény azonban az építési költségekben legfeljebb 20%-os emelkedést okozhatott.
